A visszatért Felvidék adattára (Budapest, Rákóczi, 1939)

Szombathy Viktor: Komárom

említettek mellett, — valóban vezető férfiak voltak és alkotók. A húszas évek elején Komáromban akarták megalakítani a Magyar Népszövetséget, ezt azonban a csehszlovák kormányzat nem engedte meg. 1928-ban alakult meg a kisebbségi magyarság legjelentősebb közművelődési szervezete Komáromban, a SzMKE, a Szlovenszkói Magyar Kultúr Egyesület. A szlovenszkói magyarság nagy érdeklődése kísérte ennek a jelentős szervezkedésnek indulását. Dr. Jan kovics Marcell, dr. Alapv Gyula, dr. Szijj Ferenc, dr. Kamrás József, dr. Sziklay Ferenc indította meg, a többi kisebbségi kulturális vezetőkkel s tíz év múlva, a visszacsatolás pillanatában kétszáz helyiszervezetével, nagyjelentőségű országos megmozdulásaival a legkomolyabb, nemzeti jellegű s átfogó kulturális együttest jelentette. Komárom. Jókai szobra. Komárom kulturális élete szervesen belekapcsolódott az egész Szlovenszkóéba. Pozsony és Kassa mellett Komárom volt a legjelentősebb város, közművelődési tekintetben. A pozsonyi Toldy Kör s a kassai Kazinczy Társaság mellett a komáromi Jókai Egyesület volt az, amely, mint irodalmi és kulturális egyesület, országos jelentőségűvé kellett, hogy emelkedjék, a körülmények kényszerítő ereje folytán. E háromhoz csatlakozott később a lévai Kaszinó munkássága is. A Jókai Egyesület kultúrházában sorozatos előadásokat tartott, kiállításokat, — a JESzO, a Szépművészeti Osztály rendezésében, — (Hannos Károly festőművész és Berecz Gyula szobrászművész munkái országos visszhangot keltettek), — múzeumi gyűjteményének különösen római terme keltett nagy érdeklődést. A Jókai Egyesület egyik legnagyobb megmozdulása 1925-ben volt, a Jókai-centennáriumkor, 1937-ben pedig felavatta a nagy Mesemondó szobrát. A városnak más, jelentősebb kultúrintézményei is voltak. A Dalegyesület, — kétízben is rendezett országos dalversenyt, — a Kaszinó, a Katholikus Kör, az Iparoskör, és különösen a Katholikus Legénvegyesület, amely éppannyira vallásos, mint izzó nemzeti irányú tömörülés. Mind e kultúrintézmények ma is állanak. Társadalmi tekintetben csaknem elérte az óhajtott egységet. Komárom nem a klikkek s a társadalmi elzárkózottságok városa: olyan emberek lakták, akik a később „felvidéki szellemnek" elnevezett magatartást mindvégig magukénak vallották s vállalták következményeit is. Egyházaiban, társadalmában, gondolkodásmódjában mindvégig megmaradt magyarnak, magyarul gondolkozónak s mind a politikai, mind a kulturális élet bizton számíthatott rá. Pedig fokozatosan s tervszerűen szegényítették. Komáromban a csehszlovák államigazgatás a kikötőn s egy kórházi épületen kívül más középítkezést alig végzett, a magánosok is alig építkeztek. A város tíz százaléka volt munka nélkül s mire a visszacsatolás megtörtént, több, mint tízmillió csehkorona adóssága volt a városnak. Hajógyárában csak az utóbbi években épült néhány hajó, a vidék legnagyobb munka adója a kitűnően működő Alsócsallóközi Ármentesílő Társulat volt: e társulat nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a csallóközi vadvizek megszűnjenek s hogy a mezőgazdasági termelés egyre nagyobb arányú legyen. A Csallóköz s a Mátyusföld, egyáltalán a Kisalföld mezőgazdasága rendkívül magas fokra emelkedett. Komárom elsőrangú mezőgazdasági termelés, helyesen épített szövetkezeti hálózat középpontjában élt, bár erősen csökkent dunai forgalommal, s mint közület, mégis elszegényedett. A város nevének azonban különös varázsa volt a felvidéki magyarság előtt: az utóbbi tíz esztendőben Komárom afféle magyar Grácz-cá alakult. Öreg magyar nyugdíjasok telepedtek meg a Duna partján, „magyar levegőt szívni". A város külső képét azonban nem befolyásolták, a nyugdíjasok csendben s feltűnés nélkül éldegéltek, egyre többen. — 325 — 20*