A visszatért Felvidék adattára (Budapest, Rákóczi, 1939)

Kemény Gábor: Kárpátalja

sőt jogtalannak, s a maguk kárára gyarapodottnak könyvelik el a magyarok és szlovákok közötti számbeli különbséget. (Tizenkét millió magyar él a Kárpátmedencében három és félmillió szlovákkal szemben!) A szlovákok a népesség alapján determinálják a magyarságot, a népiség elvén morzsolják fel a magyar birodalom egységét és kétségtelen, hogy a jövő nagy magyar feladata lesz: összhangba hozni a népiség jogos követelményeit a történelmi egység parancsával. A szlovák kérdés mai formájában annyiban kedvezőbb a trianoni békeszerződéssel teremtett helyzettel szemben, hogy a cseh imperializmus megszűnésével igazi helyére került vissza, oda, ahová való: a magyar történelmi határok közé. A csehszlovák köztársaság kebelében élő szlovákokkal a magyar-szlovák viszonyt semmiképpen sem lehetett volna rendezni. A csehek nem tartoznak a Kárpátmedencéhez. Az ő jelenlétük itt felborítja a természetes rendet és idegen imperializmus szolgálatában feldúlja a békés lehetőségek kialakulását. A Kárpátok medencéjébe behatoló imperialista törekvés már eleve kizárja az ittélő népek békéjét. Az ide behatoló idegen hatalmi törekvés nemcsak örök békétlenséghez vezet, hanem egyensúly hijján állandó bizonytalanságba sodorja a távolabbi Európát is. Ezért nincsen más megoldás a Kárpátmedencében, mint a történelmi magyar állam kerete, amelyben az összes ittélö népek megfelelő szerephez jutnak. A legnagyobb magyar hivatás-, ennek érdekében működni. A világbéke érdeke, hogy Európa ebben a magyarságot támogassa. És nem merünk kételkedni abban sem, hogy az érdekelt népek ebben a magyar törekvésben — ha megfelelő formát nyer — nem az erőszak érvényesülését, nem elnyomást és zsarnokságot fognak érezni, hanem érdekeik legmagasabb védelmét, természetes gazdasági boldogulásukat, népiségük és emberségük szabad érvényesülését fogják megtalálni a modern szociális és nemzetiségi elveken felépülő szentistváni birodalomban. Kárpátalja írta : KEMÉNY GABOR Azok a népek, melyek a történelmi fejlődés korán az európai forgószínpad tengelyébe, világáramlatok keresztútjára és ütközési felületére sodródtak, — mint ezt a magyar példa igazolja, — nagyhatalmi lehetőségeik feladásával adóztak hálátlan szerepüknek. Ha ezt a törvényszerűséget olyan népekre is kiterjesztjük, amelyek szervező és alkotó erők hiányában képtelenek voltak a múltban önálló államiságot vagy sajátos nemzeti életformát kialakítani, megállapításunk annyiban módosul, hogy az ilyen kis népek sem politikai történet, sem külön történelmi hagyomány felett nem rendelkeznek. Ezeknél a kis népeknél, melyeknek legjellemzőbb kifejezői DunaEurópában találhatók, a történelmi és népi hagyomány egybeolvad s az így keletkezett társadalmi, néprajzi és helytörténeti jelenségeknek új gyűjtőfogalmuk támad: a népi történet. A kárpátaljai ruszin vagy magyar-orosz nép egész fejlődéstörténete ilyen természetű népi-történelmi hagyományra épül. Ez a hatszázezer lelket számláló népcsoport, mely összes kivándoroltjaival sem éri el az egy milliót, közel nyolc százada dacol Nyugattal és a nyugati műveltséggel, annak a keleteurópai gondolatkörnek jegyében, melytől a középdunai erőviszonyok kialakulásakor végzetesen elszakadt. Ez a valláspolitikai és történeti kettősség vé300