A visszatért Felvidék adattára (Budapest, Rákóczi, 1939)

Taubinger István: A visszatért Felvidék mai gazdasági helyzete

szakapott gyárak ezzel szemben átlag csak 40 munkást foglalkoztattak és gyáranként kiszámított átlagos ter inelési értékük csupán 372.000 pengőnek felel meg Jelentőségében tehát a visszakapott gyáripar az ugyanezen területtel elvett gyárainknak alig több mint egyharmadát éri el. Ez az első adat, amely azt bizonyítja, hogy a Trianonnal elvett területek ipara a megszállás ideje alatt súlyos veszteségeket szenvedett. A visszacsatolt területen talált gyárak közel kétharmad része még az elszakítás előtti időből származó magyar alapítás. A cseh uralom alatt főleg az élelmezési és ruházati iparban alakultak kisebb ipari válla latok, míg a beruházási ipar szükségletei tekintetében, v alamint ipari nyersanyagok beszerzése szempontjából a lakosság teljesen ki volt szolgáltatva a csehországi iparnak. A 32(5 gyári jellegű ipartelep együttes munkáslétszáma 22.3°/o-kal kevesebb, mint az annakidején elvesztett munkáslétszám volt, ami kétségbevonhatatlanul bizonyítja, hogy a gyáripar az elszakított Felvidéken a cseh uralom alatt lényegesen visszafejlődött. Különösen kidomborodik az elszakított terület iparának elsorvadása, ha figyelembe vesszük, hogy a trianoni Magyarország területén ugyanazon idő alatt az iparban foglalkoztatott munkáslétszám 95.8°/o-kal emelkedett. Érdekes rámutatni arra, hogy a csehek uralma előtt alapított gyárakban a munkások létszáma a viszszacsatolás idejében csak 6°/o-kal csökkent, ugyanakkor pedig a csehek által alapított gyárak munkáslétszáma 38%-kal esett vissza. Nyilván azért, mert ezekben a gyárakban nem helybeli, hanem csehországi munkásokat alkalmaztak, akik a visszacsatoláskor hazájukba távoztak. A cseh uralom alatti gyáralapítások tehát az őslakosságnak igen kétesértékű munkaalkalmat nyújtottak. Az ismertetett adatokból világosan látszik, hogy a háborúelőtti viszonyokhoz arányítva a visszacsatolás révén egy tervszerűen elsorvasztott és arányaiban viszszafejlesztett ipar tért haza az Anyaországhoz. Ismerve az iparnak a nemzetgazdasági életében elfoglalt fontos szerepét, a visszacsatolt területek közgazdászainak első pillanattól kezdve legnagyobb gondja volt, hogy a felszabadult országrészen újra fellendítsék a gyáripart. Ezt a törekvést — sajnos — igen megnehezítette az a körülmény, hogy a hazatért ipar szerkezetileg ugyanolyan összetételű, mint az anyaországi ipar. Ha ugyanis ipari főcsoportok szerint vizsgáljuk a felszabadult területek gyáriparát, azt látjuk, hogy a legfejlettebb iparág az élelmezési ipar, amely a gyárak 38.3 %>-ál képviseli. Utána következik a kő-, föld-, agyagipar 18.7°/o-kal és a faipar 12%-kal. A faipar kivételé vei az előbbi két legfejlettebb iparág az Anyaországban is a legfejlettebb iparhoz tartozik, amelynek termékei! mindig nehezebben lehet értékesíteni. Ezen alapvető adottságokhoz járult az a sok különleges nehézség, amely a határrendezés következtében a hazatérő terület iparának működését létében fenyegette. Ilyen nehézség volt elsősorban az a történelmi fejlődés, amelyen a hazatérő ipar az elmúlt 20 év alatt átesett. A háború előtt a most visszacsatolt ipar legfőbb piaca az Alföld és a Délvidék volt. Trianon után az elcsatolt ipar elveszítette ezt a bevezetett piacát. Hosszú évekig tartott, amíg az új helyzetben nagy áldozatokkal és a hatalmon lévők céltudatos iparrombolása ellen küzdve beilleszkedett új környezetébe és kiépítette magának a szlovákiai és legfőképpen a szudéta piacot. A bécsi határrendezés után megfordított vi szonylatban az ipar pontosan ugyanezt a súlyos, megrázkódtatást szenvedte el. Egyik napról a másikra elveszítette piacát és nyersanyagforrásait, amihez hozzájárult még az is, hogy igen tekintélyes künnlevősége maradt a cseh-morva és szlováklakta országokban. Időközben az Anyaországban is erős gyáripar nőtt fel, amely a hazai piacot teljesen meghódította. A hazatérő ipar egyetlen bevezetett piacaként a visszacsatolt terület keskeny sávja maradt meg. Azonban ennek a piacnak a kihasználása elé is akadályok gördültek. Elsősorban az a körülmény, hogy az anyaországi kartellirozott ipar a magasabb nemzeti érdekel szem elől tévesztésével a hazatérő területet szabad versenytérnek tekintette, és helyzeti előnyeinek teljes kihasználásával igyekezett az új piacot a felvidéki ipar elől elhódítani. A hazatérő ipar versenyképességét a visszacsatolt terület sávján igen lecsökkentette a nyugat-keleti és megfordított irányú szállítási nehézség, ami a természetadta helyzetből folyt. A fuvarozás egyébként a nyersanyag beszerzésénél is hátrányosabb helyzetbe hozta a felvidéki vállalatokat az anyaországi gyárakkal szemben, mert amíg az ország központjában fekvő vállalatok minimális fuvartétellel szerezhetik be nyersanyagjaikat, addig az ország északi peremén fekvő iparvállalatok a drága fuvar következtében már a nyersanyag beszerzésénél jelentékenyen magasabb kiadással kénytelenek dolgozni. Hasonló mértékben súlyos probléma mutatkozott az első időkben a pénzügyi kérdések megoldása terén is. A Felvidék gyáriparát finanszírozó bankok központjai kivétel nélkül az ország területén kívül maradtak és így az Anyaországhoz visszatért gyáripar elvesztette éltető forrásait. Az anyaországi pénzintézetek részben hazai kapcsolataik, részben pedig a visszacsatolt gyáripar helyzetében való tájékozatlanságuk miaff: nem nyújthattak a visszacsatolt gyáriparnak olyan pénzügyi segítséget, amely biztosította volna zökkenésmentes működését. Bénítólag hatott a visszacsatolt terület gazdasági életére a volt csehszlovák köztársaság területén maradt követelések és tartozások rendezetlensége is. 262