A visszatért Felvidék adattára (Budapest, Rákóczi, 1939)

Nagy Zoltán: A Felvidék magyar művészete

vetkező két körülményt: először Kárpátalja volt az a terület, amelyet a honfoglaló magyarság legkorábban szállott meg. A betelepülő magyarok sorai megritkulván áldozatos történelmük folyamán, maguk közé fogadták a beszivárgó ruténeket, akikkel nagymértékben összeolvadtak. Itt is, mint sok más esetben, az a helyzet, hogy a magyarság vette át a vendégül befogadott nemzetiség nyelvét, de a tudományos kutatások igazolják, hogy a maga faji tulajdonságait átvitte a ruténekbe is, akikkel egyébként is sok faji kapcsolata volt; olyan kapcsolatok, amelyek nem is évszázadok, mint inkább évezredek homályában foszlanak szét. A másik megjegyezni valónk az, hogy ezek a vendég-nemzetiségek „szegényen" jöttek az országba, magukkal semmi értékel nem hoztak s csak a magyarság biztosította számukra az életet, a gazdagodást, amivel szemben évszázadokon keresztül ők is becsületesen viselték a magyar sorsot. Népi tekintetben mind a nyugati Felvidéken, mind pedig Kárpátalján, a szlovákok, illetve a rutének kerültek t úlsúlyba a magyarsággal szemben, a politikai, társadalmi, művelődési és gazdasági vezető szerep azonban mindig megmaradt a magyarság kezében. A magyarság hozta létre az iskolákat, irányította a városok alapítását s tette lehetővé legmagasabbrendü igényeivel a művészetek keletkezését és fejlődését. Köztudomású, hogy a Felvidéken lényegesen több, művészileg értékesebb történeti és művészeti emlékünk van, mint az Alföldön. Azt gondolhatná ezért valaki: miért nem alkotott művészetet, miért nem hozott létre műemlékeket az alföldi magyarság, pedig a maga tisztaságában él ezer év óta. Erre csak azl felelhetjük, hogy a magyarság itt is alkotott, épített városokat, templomokat, várakat, kastélyokat, palotákat, de ezek áldozatul estek elsősorban a tatárdúlásnak, majd a törökpusztításnak. Éppenséggel nem lehet azt állítani, hogy a művelődés a Felvidéken magasabb színvonalú lett volna, mint az Alföldön, vagy a Dunántúlon. Az Alföldön, a Tiszántúlon és a Duna-Tisza közben szinte nyomtalanul eltűnt minden. Csak itt-ott mered az alföldi síkság végtelen távlatába egy-egy égbekiáltó rom, egy-egy csonka torony. Szomorú sorsa volt az Alföldnek, hiszen sokszor a betyároknak kellett a csárdává átépült templomromokat a pusztulástól megmenteni. A Dunántúl aránylag szerencsésebb. A legutóbbi tudományos kutatások, az ásatások, Esztergomban, Visegrádon, Székesfehérvárott s a középkori Budán világosan tanúsítják, hogy az egész magyar művelődésnek ezek a központi fekvésű városok voltak kisugárzó pontjai, mint ahogy innen irányult a középkori birodalom politikai, gazdasági és egész társadalmi, szellemi élete is. Kezdetben Esztergom, Székesfehérvár, majd a késői Árpádok, az Anjouk s a Hunyadiak korában Visegrád és Buda sugározták szét az ország egész területére, sőt a határokon túlra is a szellemi, művészeti áramlatokat. Az Árpádok és a késői középkor folyamán a magyar művészek nemcsak itthon alkottak, hanem sokan dolgoztak Bécsben, sőt Lengyel- és Oroszországban is. A magyar művelődés és művészet központjai vették ál először a nyugati, elsősorban az itáliai és franciaországi szellemi és művészi áramlatokat es továbbították azokat kelet és északkelet felé, hozzájuk csatolva a magyarság sajátos adományait is. Legkedvezőbb földrajzi helyzeténél fogva Buda lett az ország politikai, egyben szellemi és művelődési központja is. Ügy sugárzott szét innen a szellemi, művelődési és művészi élet hatása, mint a vízbe dobott kő után a hullámzó, párhuzamosan képződő körök. Minél távolabbi helyről van szó, rendszerint annál kisebb Buda hatása is. A Felvidék néprajzilag szorosan hozzátartozik a Kárpát medence egységéhez, de azon belül három kisebb, némileg elütő terület figyelhető meg rajta: a Nyugati Felvidék, a Szepesség és Kassa vidéke s végül Kárpátalja. Ezeknek a területeknek a városai némileg különböző jelleget mutatnak, de szorosan összekapcsolja őket többek közölt az, hogy lakosságuk legnagyobbrészt a magyarságból tevődött össze, vagy legalább is a magyarság alkotta a társadalom vezető rétegét. Közös jeleget ad a felvidéki városoknak még az, hogy nagyjából három-négy párhuzamos kör mentén helyezkednek el, olymódon, hogy a mindig magasabbodó hegyvonulatokhoz igazodnak. Ennek a félkörös elhelyezkedésnek mintegy geometriai központjában áll Buda, illetve Budapest. Az első hullámkör Pozsonyból indul s halad Komáromon, Érsekújváron, Ipolyságon, Losoncon, Bimaszombaton, Rozsnyón keresztül Kassáig, majd folytatódik Ungváron, Munkácson és Beregszászon keresztül Máramarosszigetig. Ezt a városvonulatot főképpen áz jellemzi, hogy a háttérben már mindenütt meghúzódnak a hegyek, de nagyjából még sík— 188 —