A visszatért Felvidék adattára (Budapest, Rákóczi, 1939)

Polyánszky Zoltán: A felvidéki magyarság gazdasági helyzete

hető, míg csupán Szlovákiában és Kárpátalján 944 birtok esett lefoglalás alá. Adatai — természetesen — becslés jellegével bírnak, s ha némi korrekcióra szorulnak is, mindenesetre jellemzők a csehszlovák földreform módszereire. A lefoglalt birtokok jegyzékében természetesen ott találjuk az Apponyiak, Andrássyak, Pálffyak, Károlyiak, Esterházyak ősi birtokait, a történelmi földbirtokos osztály sok más tagjának nevével együtt. Visszatérve Vozenilek, illetve dr. Machnyik („Csallóköz" című könyvének) adataira, a 939.007 hektárnyi magyarlakta területen a földreform céljára 325.852 hektárt, tehát 34.72%-ot foglaltak le, az országos átlagot kitevő 28.62%-kai szemben. Machnyik ezzel kapcsolatban „Csallóköz" című munkájában megjegyzi, hogy „ez a földtulajdon-lefoglalás nem jelentett itt egyebet, mint a meglévő gazdasági élet teljes megbénítását. 608 mező- és erdőgazdasági üzem alapzata megingott és így fennállásuk bizonytalanná vált." Kétségtelen, hogy már a földbirtok lefoglalásával számokkal föl nem mérhető sérelem érte a magyarságot, hiszen — mint mondottam — azonkívül, hogy a jobbára történelmi osztály tagjait megfosztották őseik földjétől, az ősi földbirtokok állandó alkalmazottainak, valamint idénymunkásainak szélnek eresztésével hihetetlen mértékben emelkedett a magyar agrárproletariátus száma. Bármennyire kétségbeejtő helyzetbe kerültek is ezek a tömegek, mégis a magyarságot: nem annyira a lefoglalással, mint a lefoglalt földek szétosztásával érte a legnagyobb sérelem. A felvidéki magyar paraszt — valljuk be — azt remélte, hogy a lefoglalt földek szétosztásánál elsősorban ő jön számításba. Ezt a reményét táplálták is olykor — ügyes számításból — a földhivatal kiküldött biztosai, akik egytől-egyig az agrárpárt korteseinek számíthatók. ígérgetésüknek reális alapja nem volt, mert ha számításba vesszük az 1920. évi 81. számú, úgynevezett kiosztási törvényben felsorolt igényjogosultakat, úgy mindjárt kitűnik, hogy a nemzetiségpolitikai bosszú szülte műnek, a földreformnak, nem az volt a célja, hogy a felvidéki nincstelen magyar tömegeket, a törpebirtokosokat földhöz juttassa, hanem hogy a nyílt és burkolt intézkedések egész sorozatával elszegényítse a magyarságot, megtörje gazdasági erejét és nem utolsósorban, hogy néprajzi elhelyezkedését és egységét — telepítés, valamint egyéb földbirtokpolitikai mesterkedések segítségével megbontsa. Az úgynevezett kiosztási törvény az igényjogosultak között első helyen a légionáriusokat és a csehszlovák haderő tagjait említette. A földosztó biztosok csak ezek után vették tekintetbe a cseh politikai pártok helyi megbízottai által ajánlottakat, természetesen köztük kevés magyart, s aki magyar létére számításba jöhetett volna, attól ráadásul még csehszlovák állampolgársági bizonylatot is kértek. Aki ismeri az akkori viszonyokat és a csehszlovák állampolgársági gyakorlatot, tudhatja, mit jelentett ez, s hányan akadtak az igénylők közül, akik ezt a kelléket igazolni tudták. Az eljárás azonban rendkívül megfelelt a kitűzött célnak. Hogy mennyire csalódtak a földéhes magyar nincstelen tömegek és törpebirtokosok, arra élesen rávilágítanak a kiosztás eredményei. Mint említettük, az agrárpárt korteseinek számítható földosztó biztosok a magyar igénylőktől, ha már nem tudták őket másképen elutasítani, állampolgársági bizonyítványt követeltek. Ezenkívül a négy felvidéki körzet határait úgy állapították meg, hogy a déli magyarlakta területet a legészakibb, szlovákok által lakott területtel fogták egy körzetbe, amelyben a magyarság számaránya lényegesen módosult a szlovákok javára. Ilyen beosztás mellett állapították meg a számbajövő igényjogosultak jegyzékét, melynek alapján a Prágában székelő Földhivatal meghozta véghatározatát. Mondanom sem kell, hogy a Földhivatal választmányában 9 csehen és 3 szlovákon kívül nem volt egyetlen német vagy magyar sem. Ugyanígy festett a tisztviselői és mérnöki kar is. Ezek után könnyen elképzelhető, hogy mi volt a földosztás eredménye. 1930-ig a magyarlakta területen lefoglalt 325.852 hektárból a régi tulajdonosoknak 108.258 hektárt (33.22%) hagytak meg, új birtokosoknak 130.280 hektárt (39.99%) juttattak, míg 87.314 hektár továbbra is lefoglalva maradt. 1930-ig tehát a lefoglalt magyarlakta területnek 73.21 %-át osztották fel. Az új tulajdonosok kezére került 130.280 hektárból 29.583 hektár (22.71%) cseh-, morva- és szlovák telepeseknek jutott, 32.163 hektáron (24.69%) maradékbirtokokat létesítettek, — hogy milyen célzattal, erről később lesz szó, — kisbirtok, úgyszólván életképtelen törpebirtok alakjában mindössze 56.071 hektár (43.04%) terjedelemben került kiosztásra, míg 12.463 hektárt (9.56%) államosítottak. így osztottak fel 1930-ig a magyarlakta Felvidéken 130.280 hektár földet. A forradalminak nevezett agrárreform értelme és célja akkor tűnik ki igazán, ha tekintetbe vesszük azt, hogy a magyar etnikum területén kiosztott 130.280 hektár földből 103.417 hektárt, tehát a kiosztott földek 79.37%-át a különböző nemzetiségek kapták: csehek, morvák és szlovákok, részint telepek, részint maradékbirtokok, részint pedig törpebirtokok alakjában, míg a magyar nemzetiségű igénylőknek mindössze 26.863 hektárt juttattak, tehát a kiosztott földek 20.63%-át. Hantos ezzel kapcsolatban azt írja, hogy a parcellázás során a magyarság kisemmizése folytán nemzeti vagyonúnkból kereken 2 milliárd csehkorona értékű földet vesztettünk. - 153 -