A visszatért Felvidék adattára (Budapest, Rákóczi, 1939)

Narancsik Imre: Reformátusok

Az Egyház története magyarságunk felől azzal a megmozdulással kezdődött, hogy 1920 július 16-án Komáromban megalakult a dunántúli egyházkerület és 1920 december 21-én Kassán a tiszáninneni. A szlovákiai teljhatalmú miniszter rendeletéből Simkovic János kormánytanácsos 5.411. szám alatt, 1920. december 19-éről keltezetten tudatta, hogy a csehszlovák kormány „teljesen független", semmiféle külföldi református Egyházzal szerves összefüggésben nem lévő Egyházat akar. Egyéb feltételek ebben az átiratban a későbbiek során állandóan felmerülnek (autonómiánk, törvénykönyvünk, hűségfogadalom, állampolgárság, a pozsonyi hittudományi főiskolán való lelkészképzésünk, a szlovák egyházmegye). Simkovic levele gyűjteménye a két évtized történetét, harcát és munkáját egybefoglaló kérdéseknek, amelyek az Egyház közéletében és igazgatásában elemi erejűek. Erre a szervezkedésre különben okot az szolgáltatott, hogy Révész Kálmán dr. püspök 1919 őszén elhagyta kassai állomáshelyét és Miskolcra költözött, tehát püspök nélkül maradt a felvidéki református Egyház. Mivel pedig a felvidéki 287 református gyülekezet három különböző egyházkerülethez tartozott, az egyháztörténeti hagyományok, az öntudat és a reménység, hogy a helyzet jobbra változik és mégis Magyarorszához jutunk vissza, — arra késztette a vezető köröket, hogy három külön egyházkerületet alkossanak. Kiváló és bátor kezdeményezések indultak s néhai Vargha Sándor komáromi lelkész, Patav Károly barsi esperes a dunáninneni, Pálóczi Czinke István rimaszombati lelkész és Lukács Géza főgondnok a tiszáninneni egyházkerületet szervezik meg. A két kerülethez az autonóm Kárpátalja területén röviddel rá megalakult Biki Ferenc máramaros-ugocsai és Bertók Béla beregi esperes és munkatársaik közreműködésével a kárpátaljai református egyházkerület. A három kerület a felvidéki református egyetemes Egyházat alakította ki. (Akkori neve: Csehszlovákiai Református Egyetemes Egyház.) A felvidéki református Egyház történelme ezzel a szükséggel kezdődik, amint a szükség megszűntével abba az Anyaszentegyházba olvad, amely szüntelen szeretettel várja a visszatért részeket és egyháztagokat. A személyi és szervezeti kérdések rövidesen rendeződtek. A kor izgatott, forradalmi hangulata hozta, hogy volt bizonyos véleményeltérés. De ezek a történelmi kezdet elején feloldódnak. A felvidéki református Egyház első püspöke: Pálóczi Czinke István, rimaszombati lelkész. A szabadelvű református keresztyénség híve, költői képességekkel rendelkező, erős, kemény jellem. Magyarsága minden mást meghatároz. A csehszlovák kormányhatalom kezdettől gyanakvással figyeli. A püspök fáradozik, hogy a gyanakvást kiküszöbölje, de magyarságából semmit sem enged. Időközben egész sor református lelkészt utasítanak ki s raknak át a csehszlovák-magyar határvonalon. a hüségfogadalom, a kongrua körül a bajok egyre nőnek. Ezeken a bajokon valamit enyhít, hogy a másik két kerület élére evangéliumi lelkületű, szelíd emberek kerülnek. Előbb a dunáninneni kerület választja meg püspökét: Balogh Elemért, akit Pálóczi Czinke püspök 1921 július 21-én iktat be, jóval későbbre esik: 1923 június 23-ára Bertók Béla kárpátaljai református püspök választása. Balogh Elemér reneszánsz-személyiség. Gyűjtő, művészi kedély, tudós, nyelvész, történetkutató, emberbarát, a kijárások mestere. Bertók Béla püspök viszont a gyakorlatias keresztyénség hirdetője, az iratmisszió, a népsajtó, a szeretetmunkák kezdeményezője s végzője. Jóllehet ennek a püspöknek egész lelki világa a békességet vágyó és tükröző, a politikai kérdésekkel sosem foglalkozott politikai meggyőződésén és kötelességén túl, mégis egyike azoknak, akiket Pálóczi Czinke püspök után a csehszlovák kormányzat üldöz. Tíz évig nem adják meg államsegélyét, csak 1935-ben ismerik el püspöki méltóságát és állandóan figyelmeztették. A három püspök és a melléjük állított főgondnok igyekezett az anyagi-szellemi-erkölcsi-lelki bajokon a rájuk eső rész és emberi tehetségük szerint segíteni. Egymásután tornyosultak az Egyház nehéz és 1938-ig sem megoldott ügyei. A lelkészi karból körülbelül 10%-ot kiutasítottak a csehek, vagy érezte egyrészük a tragikus jövőt, magától ment át az anyaországba. Egész sor lelkésztől, lelkészözvegytől, árvától vonták meg a törvényes állami illetményeket, mivel nem csehszlovák állampolgárok. 1930-ban még mindig 40 református lelkész van, akiknek nincs rendben az állampolgárságuk, éppen ezért nem kapnak államsegélyt, vagy a kétségeshasznú előleget. Ugyanígy járnak el a református tanítókkal a vonatkozó hatóságok. Ugyanakkor az Egyház köznépe a korszellem vezetése alatt közömbös, legalább egvrészében, elfordul az egyházi terhek viselésétől. A fékezhetetlen politika igyekszik a református magyarság sorait bontani. Igaz, hogy jelentős mértékben sosem sikerült, mégis a bajok egyre nőttek. Hogy az állam és az Egyház közti viszonyt valamiként rendezzék. Pálóczi Czinke István püspök Lévára törvényhozó zsinatot hív össze, amely első ülésszakát 1923 június 17-től 25-ig tartja. A második ülésszakot viszont 1928 január 24-től 28-ig Pozsonyban rendezik. Az így elkészített törvényt 17 szlováknyelvű példányban még 1924 január 15-én felterjesztette az egyetemes Egyház konventje a csehszlovák miniszterelnökséghez jóváhagyás végett, de azóta, jóllehet évről-évre hangzottak el ígéretek a gyors helybenhagyásra, mégis a dolog csak húzódott-halasztódott eredmény nélkül. Miután a református Egyház jogi módon megszerveződött és meghozta törvényeit, amelyeket az - 146 -