A visszatért Felvidék adattára (Budapest, Rákóczi, 1939)

Schubert Tódor: A felvidéki magyar kultúrélet

A polgári iskolázás különben az egész Felvidéken nagyon elmaradt a történelmi országrészekhez képest. 1933—34-ben: Csehországban 1902 polgári volt 367.913 diákkal. Morvaországban 627 polgári volt 107.130 diákkal. Szlovákiában 162 polgári volt 44.876 diákkal. Kárpátalján 18 polgári volt 8.823 diákkal. A magyar hálózat ritkasága még jobban megrontotta a lakossághoz mért arányt. Csehországban minden 6490 lakosra esett polgári iskola, Morvában minden 567l-re, Szlovákiában csak minden 20.560-ra és Kárpátalján minden 40.333-ra. 1937-ben 25-re emelkedett a magyar polgári iskolák száma, ami azonban a többi nemzetekhez hasonlítva még mindig kevés. Ebben az évben a cseheknek 1587, ruthénoknak 24, németeknek 457, lengyeleknek 11 polgári iskolájuk van. A magyar polgáristák száma is tekintélyes volt a köztársaságban. A nép művelődési készségét mutatja ez az emelkedő szám és a polgári iskolák létesítésének szüntelen követelése. A polgáristák száma: 1932-ben 5706, 1933-ban 7154, 1934-ben 7914, 1935-ben 8018, 1936-ban 8098, 1937-ben 7982. A magyar polgári iskolákban 1937-ben 139 az osztályok száma. A 25 iskola közül 17-ben működött a negyedik osztály is, mint továbbképző tanfolyam. A magyar polgári iskolázás fejletlensége egyik fő sérelme volt a kisebbségi magyarságnak. Az igazságos részesedés, a népi szükséglet és a rohamos művelődési fejlődés alapján ugyanis közel száz iskola járt, illetve kellett volna a magyarságnak. A középiskolák. A magyar középiskolai viszonyok állandó vitapontjait képezték a csehszlovákiai magyar ellenzéki politikának. A prágai parlamentben és a vidéki városokban erről vitatkoztak a legtöbbet; ennek a kérdésnek a megoldását sürgette leginkább a magyarság, ugyanakkor pedig itt hallgatták agyon a hatóságok a legkifejezettebben a magyar követeléseket. Cseh-Szlovákiában 8 középiskolával rendelkezett a magyarság. A nyolc közül hét állami volt és egy magán. Az államiak közül önálló intézetként szerepelt négy, magyar tagozatként a szlovák intézet mellett három. önálló középiskola működött Pozsonyban, Kassán, Ipolyságon, Komáromban és Rimaszombaton. Ez utóbbinál a szlovák rész volt a párhuzamos. A magyar tagozatok az érsekújvári, losonci és beregszászi szlovák, illetve ruthén anyaintézethez kapcsolódtak. Az intézetek vezetése, a komáromi magángimnázium kivételével, szlovák vezetés alatt állott. Magyar igazgató és tanulmányi felügyelő egyetlen intézet, vagy tanügyi terület élére sem kerülhetett. A nyolc középiskola nem tudta kielégíteni a magyarság kulturális szükségletét. Nem felelt meg a gimFogyasztási szövetkezet. Vásárát. náziumok földrajzi fekvése sem a sávszerűen fekvő magyarság igényeinek, mert nagy területek maradtak középiskola nélkül. Léván, Rozsnyón és Ungvárt pedig egyáltalán nem volt magyar középiskola, így itt nemcsak a vidék, hanem a város is el volt zárva a magasabb magyar művelődési lehetőségektől. Két város, Léva és Rozsnyó állandóan kilincseltek és gyűléseztek a magyar középiskoláért, pozitív ígérethez is azonban csak 1938 őszén jutottak. A csehszlovák rezsim már orvosolni sem tudta ezt a sérelmet. A magyar gimnázium felállítása csak a visszacsatolással történt meg. A nyolc gimnáziumnak óriási vidékről kellett felvenni az anyagot. A nagy özönléssel szemben azonban lehetetlenül állott, mert nem voltak meg a fizikai lehetőségei a jelentkezők felvételére. A magyar gimnáziumok épülete és költségvetése kicsi volt és engedélyt sem kapott a fejlesztésre. Az épületek alacsonyak, piszkosak és — nagyon szegényesen festettek a pompás szlovák iskolák mellett. Sok helyen, mint Pozsonyban, vagy Újvárban csak vendégek voltak a magyar osztályok valamelyik intézetnél és ide-oda dobálták őket. Egyik nap délelőtt kaptak termeket, a másikon délután. Sokszor magánházakba, elemi iskolákba telepítették őket. Az osztályok fele vándorsorsban élt, tíz percekben szaladgáltak át egyik épületből a másikba. Pedagógiai számkivetésnek számítható ez a sors, hasonlatosan a vándorszínészethez; nagy lelki erő és kitartás kellett hozzá, hogy valaki meghozza ezt az áldozatot a magyar kultúráért. Tizenkét, tizenhárom éves fiúk a vándorpadokban megérezték és átszenvedték a magyar sorsot. Kinevették és kicsúfolták őket, nem egyszer a nemzete elleni támadásokat is jó képpel kellett elhallgatnia a középiskolai zeg-zúgokban. A kis magyarban így fejlődött ki a nagy dac, itt gyűlölte meg a szlovákságot és itt érezte meg, hogy milyen jó még kiverten is a kisebbség tagjának lenni. A kisebbségi életnek legmeghatóbb fejezeteit írták ezek a kis gimnazisták, amikor az iskolai szellemmel opponáltak és a magyar himnuszt dúdolták az állami helyett. Ellenzékieskedtek érzelemből, a szív parancsa folytán. — 139 —