A visszatért Felvidék adattára (Budapest, Rákóczi, 1939)

Schubert Tódor: A felvidéki magyar kultúrélet

A magyarság lassan végleg elveszett volna ezek ben az elszármazottakban, ha a decentralizált magyar kultúrélet el nem indul feléjük. A kisebbség mozgékony szervezete és kisugárzó nemzeti szelleme azonban még időben jutott el hozzájuk. A szórványok a felébredők frisseségével és öntudatlan lendületével kapaszkodtak bele a magyar kultúrmunkába. A szórványok mutatták fel a kisebbségi élet legnagyszerűbb eredményeit. Nyitra magyar művelődési munkája országos elismerést nyert és ösztönzést küldött a tömbmagyarság felé is. A felébredt magyarok számtalan ismeretterjesztő előadást, magas színvonalú kultúrestet és színielőadást rendeztek, s társadalomformáló tényezővé emelték a magyar művelődést. Dalárdája az ország legjobbjai közé tartozott. Hasonlóan mozgalmas magyar élet volt a sárosi Eperjesen, ahol a SzMKE volt a magyar társadalom kötőanyaga, Dobsinán, Iglón és a Szepesség akkor még cipszer-német városaiban. A másik északmagyarországi szórványtípus a magyar népi területek fokozatos összehúzódása folytán alakult ki. A több százados szláv népi nyomás sok helyen beleharapott a népi határvonalba és letördelte azt. Ott, ahol nem ütközött erősebb ellenállásba, népi dacba ez a szláv kitágulás, előrevonult és terjeszkedni kezdett. Nagyobb népesedési erejével, lendületével elvágta az összefüggést az északabbra fekvő magyarság és a magyar tömb között, vagy pedig a magyarságot szorította össze saját népi területén. Az első eset Nyitránál és a felette fekvő magyar palóc szigetnél vehető észre, a másik Kassánál és szórványainál. A falusi szórványokon nem végezte a kultúrmunka azt a küldetését, amelyet városokban betöltött. Különösen nem ott. ahol legjobban szükség lett volna rá, a kassakörnyéki süllyedő magyar szigeteken. Teljesen elhagyatottan, bárgyú módon élt itt a magyar nép és a nemzeti kultúrának még a szele sem legyintette meg. Például álljon itt egy rövid kulturográfiai kép, amelyet 1937 nyarán vettem fel az abaujmegyei Bogdányon. A kulturális viszonyokról Sz. I. gazda információit közlöm. Nem rendezem gondolatait belső összefüggés szerint, hanem mozaikokban írom le, ahogyan azt ő, a sokat tapasztalt, értelmes francia hadifogoly elmondta. Szerinte elég magyar lenne együtt Bogdányon, tenni azonban nem tudnak semmit, mert nagyon idegesek és elhagyatottak. Nem kell külön megmondani, hogy mitől félnek. A SzMKE-vel szemben is bizalmatlanok, mert azt mondják a gazdák: ez is olyan, mint a többi. Elkövetelik a tagsági díjat és azután mindennek vége. Se könyvet, se újságot. se jó szót nem adnak. A magyarság elvész. — Iskolájuk van? — kérdeztem. Nincs. Volt, de elvette az állam — felelte. Elfelejtettem följegyezni, de azt hiszem: kevés magyar gyerek született. — A gyerekek így szlovákba járnak? — Oda. — És megtanítják őket legalább írni és olvasni magyarul? — Hol? — kérdi. — Otthon. — Arra nem ér rá a gazda, meg nem is ért hozzá. -— Könyvtáruk van? — Nincs. A könyv ritkább itt a gyémántnál. Az a baj, hogy olvasni sem lehet. A Kassai Újság drága, általában minden újság drága. Az egyetlen újság, amelyben magyar betűt láttunk, a Szeretet volt. Az egyház járatta és vasárnap szétosztotta. Most ez sincs. A faluban se kultúrélet nem volt, se kultúregyesület. Nem túlzás, hanem szomorú tünet, hogy az amerikai magyarhoz több magyar kultúra jut el, mint a szórvány magyarhoz, aki pár kilométerre van Kassától. A szórványok kultúréletét az utolsó évben kezdte megszervezni a SzMKE. Már a kezdeti eredményei is figyelemre méltók és bizonyságot adtak arra, hogy a szórványokra azonnal sok kultúra kell. 1938 novemberében a kultúra kivándorlása megakadt. Magyar szükség azonban az, hogy ez a veszteglés megszűnjék és hogy a SzMKE-n keresztül minél több magyarság ömöljék a hazai szórványok életerébe. A kulturális szervezkedés problémái. A csehszlovákiai magyar közművelődés területén az 1936. esztendő jelenti a lényeges fordulatot. Ebben az évben indul meg a szervezkedés, ekkor mozdul meg a kisebbségi lelkiismeret, hogy vállalja kötelességét és pótolja az előző évek mulasztásait. A meglevő országos szervezetek gyors ütemű munkába fogtak, az országos viszonylatú kulturális rendezések hulláma a kisebbségi társadalom minden rétegére és tájára lecsap. A mozgalmasságot jelentős mértékben fokozta az a jelenség, hogy új, hézagpótló gondolatok kerültek elő, friss emberek jöttek. Elsősorban munkára jelentkezett az ifjúság, amely ebben az évben érett be az alkotásra és az önálló cselekvésre. A mozgalmasság szívügyévé teszi a társadalomnak a kultúrál és a szó eredeti értelmében ráerőszakolja a bekapcsolódást. Nap-nap után újabb kérdéseket vetnek elé, hozzá kerül az ankétek anyaga is, amelyek az összes időszerű kérdéseket elé teszik. Ankétek vannak egymás után, mind fontos kérdéseket tárgyal meg. Az ankétozásnak még akkor is nagy volt a hasz- 132 —