A visszatért Felvidék adattára (Budapest, Rákóczi, 1939)

Schubert Tódor: A felvidéki magyar kultúrélet

A személyi részből következik, hogy a rádió sohasem tudott a kisebbségi magyarság hullámhosszán szólni. Idegen, sőt nagyon távol volt lelkétől a rádió kultúrpolitikája. A rádió ugyanis magyartalanul kezelte mind a belföldi, mind az általános magyar kulturális kérdéseket. Tagadta a magyar kultúra egységét és oszthatatlanságát. Hitte és hirdette, hogy a csehszlovákiai magyar lélek nem azonos a magyarországival, más hagyománya, kultúrája és jellege van. A határ, ami Trianonban esett, nemcsak politikai, hanem szellemi, lelki is. ' A szeparatizmus mellett a másik pont, ahol véleménye a magyarságtól eltért, a világnézet volt. A csehszlovák rádiók magyar műsora kimondottan baloldali szemléletű és a történelmi materializmus talaján mozgott. Támadta a keresztény magyarságot, de támadta a kisebbségi magyarság nem-kormánvtámogató intézményeit is. A legnagyobb rombolást ezekkel a támadásokkal érte el. Diszkreditálta a magyar intézményeket, az igazi kultúrát és a naponként meghirdetett szó erejével sokakat a kételkedés álláspontjára csalt. Állandóan rontotta az ellenzéki politika hitelét, ugyanakkor pedig a legszebb propagandát csinálta a kormánytámogató emberek és pártok számára. Szomorú, hogy akárcsak a politikában, itt is akadtak magyarok, akik magas tiszteletdíjakért készségesen a rendelkezésére állottak a rádió kultúrpolitikájának. így az örökösen megnyilatkozó zsidó Schulz Ignác szociáldemokrata vezér mellett sok magyar ember is nyilatkozott a magyarság, vagy pillanatnyi magyar politika ellen. Idetartoznak a Reggel, A Nap, a Magyar Újság, Magyar Nap írói és a Masaryk-Akadémia nagyjai. Ezért a kengyelfutásért nagy díjakat kaptak a rádióankétező magyarok. Egy-két jobboldali kultúrmunkást kivéve, a baloldali és az emigráns zsidók kirakodóhelye volt a magyar műsor. Ez nemcsak egyoldalúságot jelentett, hanem ismétlést és nívóhiányt is. Csak jellemzésképpen iktatjuk ide a legfőbb esztétikus, Antal Sándor (a Masaryk-Akadémia föirodalmárja) ama bírálatát, amikor az egyik zsidó költő zsidó versére úgy mondott kritikát a mikrofon előtt, hogy csettintett egyet a nyelvével és megjegyezte: ,,Hát ez jó volt!" Vagy, amikor Forbáth Imre egyik verse azért tetszett neki a legjobban. mert „az a legbaloldalibb". Jó tulajdonságai is voltak a magyar rádiónak. Felhívta a magyar társadalom figyelmét a kisebbségi írókra és irodalomra, anyagilag támogatta a kultúrmunkásokat és rendezéseket; helyszíni közvetítéseket adott a magyar vidékről, amivel közreműködött a népi kincset megőrző munkában, mozgalomban. A szlovákiai magyar író bármilyen csoporthoz tartozott is, rsakis hálás lehet a rádiónak. Ösztönözte, munkára serkentette és — megnyilatkozási fórumot adott neki. A sovány lehetőségek között a rádió volt a legjövedelmezőbb és legnagyobb publicitású. Hogy ennek ellenére mégsem tudott eljutni a magyarság füléhez, annak oka — mint mondottuk — a baloldali szellemben és a magyarellenes propagandában keresendő. Hiába tett meg mindent a rádió a magyarság megnyerésére, semmi sem járt eredménnyel. Az utóbbi időben a legteljesebb mértékben bekapcsolódott a kisebbségi kérdéstömegbe, interjúkat és ankétekat rendezett, kiilönelőadást iktatott be a gazdák, munkások számára, javított a nívón, sőt magyarkodott, ellenzékieskedett — a kisebbségi ember nem tárcsázta fel Pozsonyt. Hasonló véleményen volt a hivatalos magyarság is. Általánosságban bírálva a csehszlovákiai rádiók magyar műsorát, nyugodtan leírhatjuk: nem érte el azt a célt, amelyet neki szántak. Vértelen és vicinális volt ez a rádió és semmiféle kapcsolatot nem tudott teremteni, kiépíteni a kisebbségi hallgatóval. A kultúrműsorban kevés volt a kultúra és sok a politika és — nem egyszer összetévesztették a külpolitikai negyedórával. A kisebbség tiltakozott ellene, az ellenzéki politika törlését, vagy átadását kérte. A rádió azonban megmaradt baloldali, aktivista tölcsérnek, amely magasról akart nézeteket, politikai szempontokat diktálni. A magyar tömeg dicsérete, hogy kevés kivételtől eltekintve a „levegőbe" beszélt. Kultúrélet a magyar szórványokon. Csehszlovákia területén jelentős számú magyar élt idegen népek közé beékelten, kisebb, vagy nagyobb szórványokban. Ezek a diaspórák kétféleképpen alakultak ki. A legtöbb magyar sziget kiépülését az állami közigazgatás segítette elő. Az északi városokban, ipari gócpontokon nagyobb számú magyar telepedett le, kenyeret, állást, vezető szerepet kapott és az évek futása mellett gyökeret vert az idegen nemzetiségű talajon. Fiaik, leszármazottjaik lassan szülőföldnek, otthonnak érezték a hivatali működés helyét és azt a munka megszűnése esetén, vagy a nyugdíjaztatáskor sem hagyták el. Szlovák, vagy német népiségbe ékelve szaporodtak, alkalmazkodtak kenyeret és otthont adó környezetükhöz, s lassan elszíntelenedett bennük a magyar tudat és jelleg. A magyar nyelv csak a családban és zárt öszszejöveteleken élt. egyebütt a környező nép nyelvén érintkeztek és annak szokásai szerint éltek.