Jócsik Lajos: A Közép-Dunamedence közgazdasága (Budapest : Magyar Élet, 1944)

IV. Az osztrák imperializmus egyeduralma alatt

Sárosban lenvásznat és durva posztót készítenek. Szalmárban és Túróéban posztóipar van. A Szepességben a városokban van ipar, de ez nem gyáripari minőségű. Ung megyében posztót készítenek háziipari módon. Zemplén vashámorokat jelent. Legelterjedtebb a szövő- és fonóipar, ennek háziipari formáját majdnem mindenütt meg lehet találni. Kalapcsinálót több mint 70 helység jelent. Gubakészítőket 2 helység, harisnyakészítőket 7, takácsokat 54, vászonfestőket 2, szabókat 13, gombkötőket 47, kölélverőket 2, tímárokat 34, vargákat és csizmadiákat 42, kesztyűsöket 18, szíjgyártókat 7, szűcsöket 5, ötvösöket 20, aranyverőket 4, kovácsokat és lakatosakat 33, kardkovácsot 1, késest 14, vasdróthúzót 1, tűkészítőt 3, rézmunkásokat 9, ónmunkásokat 1, ércöntőket 7, órást 1, ácsot 1, asztalost 9, bognárt 18, kerékgyártót 12, puskaagykészítőt 2, fésűst sok megye, üvegkészítést 8, papírkészítést 10, szappankészítőt 2, végül paplankészítőt 5 helység jelent. A felsorolás, bár nem teljes, mégis eléggé szemléletesen mutatja, hogy az ipar a változatosság szempontjából nagyon szegényes volt. S azt az érzést sem hagyja igazolatlanul, hogy ennek az iparnak szegényes kisüzemi, műhelyi jellege volt, azok a nagyipari formák, amelyek a polgárosulásnak lendült XV. századi medencében már kialakultak, nem voltak sehol a XVIII. században. Egyedül a textilgyártás területén mutatkoztak nagyipari képződmények. Különösen fonógyárak alakultak és selyemgyárak, mégpedig annak következtében, hogy Mária Terézia nagyban szorgalmazta a selyemhernyónevelést az országban. A század végén már Temesvárt, Ó-Budán, Pesten, Belovárott, Strazemonban és Csabán voltak gyárak. II. József azonban megszünteti az egyedáruságot a selyemkészítéssel kapcsolatban, s akkor ez az iparág is tönkremegy. Nagyban hozzájárult ehhez az, hogy a Bánság, amely központja volt a selyemhernyónevelésnek, egy bécsi bank kezébe került, és ez visszafejlesztette itt a termesztést, hogy az osztrák tartományoknak versenytársa ne legyen. A magyarságban éppen úgy, mint a Közép-Dunamedence többi népeiben is megvan a készség az ipari tevékenységek iránt. Mindennemű réteg: nemes, paraszt, szökött jobbágy és polgár űzi az ipart már ebben az időben. De az osztrak-német uralkodóház olyan vaskemény iparpolitiká 70