Jócsik Lajos: A Közép-Dunamedence közgazdasága (Budapest : Magyar Élet, 1944)

VII. Gyarmatosítás a kiegyezés illúziójával

lésében levő bányákban ennek ellenére fenntartották a réz termelését. Az ólombányászat szerény emelkedése is hasonló állami beavatkozás eredménye. À vasérc és öntöttvas termelése métermázsákbau vasérc : öntöttvas 1867 925.628 124.846 1870 1,125.601 118.228 1875 1,511.157 85.880 1880 1,328.249 111.070 1885 2,041.762 115.111 1890 2,851.021 140.047 1895 3,277.040 214.591 1900 4,328.198 227.380 Ezek az adatok a középdunamedencei iparosodás „csontképződéséről" adnak számot. A kiegyezés évében az ipari csontképző anyag alul van az egymillió métermázsán, s csak a hetvenes években éri el az egymilliót. 1885-ig nincs is nagyobb változás, csak ebben az esztendőben, általában a nyolcvanas években emelkedik a csontképző anyag szükséglete a kétszeresére. Ebből levonhatjuk a megállapítást, hogy nagyobb ipari fejlődési lendület csak a nyolcvanas években kezdődött. A kiegyezés után még hosszú esztendőknek kellett ellelni, amíg az ipar lendületre kapott a Közép-Dunamedencében. A közös vámterület tehát nemigen serkentette a magyar ipart, az állam iparvédő és fejlesztő politikájának kialakulására és megszilárdulására volt szükség, hogy az ipar lábra kapjon. A Közép-Dunamedence vasércekben nem volt szegény. Mégis Ausztria már a hatvanas években 2,500.000 métermázsa nyersvas termelésével hatalmasan megelőzte a medenceországot. Ha más országokat állítunk a medence adatai mellé, akkor az iparosodás szerénysége és megkésettsége nagyon is szembeötlő módon kiviláglik: Angliában a hatvanas években 60 millió métermázsa nyersvasat termeltek, Németországban pedig 13 millió métermázsát. A szerénység ellenére egyre jobban nekibátorodott a medence vasipara, a modern technikát is befogta szekerébe. A nyolcvanas években 106 magaskemence olvasztotta a vasércet, 1910-ben már csak 45, de ötszörannyi nyersvasat termeltek. 1884-ben a vas- ás gép207