MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1987

185. ő. e. 1987. július 8. (244-298. o.) - 2. Somogy megye KISZ szervezeteinek tömegpropaganda munkája, a továbbképzés tapasztalatai. Jelentés: 272-283

foglalkozzanak. Munkánkat nehezítette, hogy a tömegpropaganda különböző területei egyre inkább különváltak a szervezeti élet eseményeitől. A tömegpropaganda összes próbálkozása ellenére is csak alkalmanként tudott az ifjúsági szervezet meggyőző mozgősítóerővel megjelenni, és nagyobb hitelességgel érvényesíteni a KISZ érdek­feltáró, érdekérvényesítő funkcióját. Politikai kezdeményező szerepünk egyik iz­galmas erőpróbája volt az elmúlt hónapokban a "Jövőnk a tét!" akció. II. VEZETŐKÉPZÉS A vezetőképzésben figyelmünk az újonnan választott alapszervezeti és bizottsági titkárok képzésére irányult. Fejlesztettük a rétegszintű és a speciális képzése­ket. Munkánk intézményi, szervezeti feltételeit, tartalmát, egyértelműen javítot­ta a Politikai Képzési Központ. Tanfolyamainkon az időszerű nemzetközi és belpolitikai tájékoztatók mellett széle­sebb társadalompolitikai látószögben adtuk közre az ifjúsági szervezet vezetéséhez szükséges ismereteket. Változatos módszerekkel (helyzetgyakorlatok, dolgozatok, szervezeti események rendezése, szituációs játékok), a politikai munka különböző helyzeteiben hasznosítható képességek fejlesztésével készültek KISZ-vezetőink meg­bízatásuk ellátására. A képzésben különbséget tettünk az újonnan választott veze­tők és a már funkcióban lévők között; figyelembe vettük állami iskolai végzettsé­güket, mozgalomban eltöltött idejüket, és a tematikákat ehhez igazítottuk. Az 1-2-4 hetes tanfolyamokon (alapszervezeti titkárok, középvezetői propagandista stb...) kb. 1900 fő vett részt. 1985-ig inkább a hosszabb idgű, bentlakásos kép­zés volt a jellemző, azóta a beiskolázás nehézségei miatt rövidebb időtartamú, de intenzivebb a képzés. Emellett próbálkoztunk városokba kihelyezett un. hétvégi kép­zéssel (Siófok, Nagyatád) valamint levelező oktatás (Kaposvár) indításámL alapszer­vezeti titkárok és propagandisták részére. Az új tanfolyamtípusok az idő rövidsége miatt nem tudják azt a tartalmi és közösségi élményt nyújtani, mint a korábbi, több­hetes tanfolyamok. A középiskolai KISZ-vezetők felkészítése és képzése folyamatos volt. A középveze­tői tanfolyamokat (IKB titkárok, DT titkárok) helyes pedagógiai felfogásban, kor­szerű módszerekkel tartották meg. Eredményesen dolgoznak a marxista diákakadémiák. Az iskolai mozgalmi munka időszerű feladatainak megértetésére speciális felkészí­tést (kulturfelelős, diákujságiró, rádiószerkesztők, sport, érdekvédelmi felelősök) szerveztünk, melyek népszerűek és hasznosak voltak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom