MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1986

180. ő. e. 1986. augusztus 6. (206-256. o.) - 1. A megyei pártbizottság kádermunkája, feladatok a központi bizottság 1986. március 18-i határozata alapján. Jelentés: 208-226

w 3 A legtöbb ágazatban rendszeressé vált kiegészitő képzés jól szolgálta a szakismere­tek elmélyitését. A termelőszövetkezetek és a kiemelt ipari üzemek káderképzésével való egyedi foglalkozás meghozta a várt eredményt. Még mindig gond azonban, hogy a szakmai, vezetői alkalmasságot helyenként az állami iskolai végzettséggel azonositják. A vezetői munkában jelentős megújulási folyamatnak vagyunk tanúi. Ágazatonként és szintenként differenciáltan ugyan, de a káderek többségénél egyértelműen érzékelhető, hogy erősödött a vezetői képesség és rátermettség, a lényegi összefüggések megismeré­sének készsége és igénye. A vezetők nagyobb része lépést tart a tudományok fejlődé­sével, alkalmazza az uj eljárásokat, a korszerű vezetői módszereket. Sokuk munkájá­ban azonban még gyakori a bizonytalankodás, a bátortalanság, a felelősségteljes koc­kázatvállalástól való félelem, a túlzott óvatoskodás. Ez a telephelyeken, gyáregysé­gekben a korlátozott döntési jogkörökkel is összefügg. A termelőüzemek közötti kapcso­latok nem kielégitőek. Vannak vezetők, akik következetlenek a köztulajdon védelmében, nem követelik meg a rendet és fegyelmet. Néhol ötletszerűen gazdálkodnak a szakemberekkel. Lassú a meg­változott közgazdasági feltételekhez való alkalmazkodás. A belső tartalékok feltá­rásában egyeseknél hiányzik a kezdeményező készség. Némelyek idegenkednek a tehet­séges szakemberektől, semmibe veszik vezetőtársaik véleményét, s minden eredményt maguknak tulajdonítanak. Helyenként a hiúság, a presztízsszempontok is fellelhetők. Az utóbbi időben egyes gazdasági vezetőknél felerősödött a technokrata szemlélet. A jó példák ellenére ma is találkozni a beosztottak képességeinek kibontakoztatásá­val nem törődő, az emberek problémáit lélektelenül intéző vezetőkkel. Hiba, hogy e jelenségeket a pártszervek gyakran csak késve észlelik, illetve egzisztenciális okok miatt az érintettek körében is többen idegenkednek a problémák feltárásától. 2. A káderállomány stabilitása, összetétele, kádercsere A pártszervek hatáskörében 1978 óta a káderek több mint 60 százaléka kicserélődött. A cserék többségét tervszerűen, körültekintően előkészítették. A megyei pártbizott­ság hatáskörébe tartozó vezetők közül 105-en cserélődtek, ezen belül 36-an nyugdijba mentek, alkalmatlanság miatt pedig 12 vezetőt kellett felmenteni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom