MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1983

163. ő. e. 1983. október 5. (180-210. o.) - 1. A szocialista közgondolkodás állapota és a további feladatok a megyei pártbizottság 1971. szeptember 28-i határozata alapján.. Jelentés: 182-203

adott a munka lehetősége. Szűkebb körben előfordul azonban olyan nézet, hogy a munkafegyelem javitásának eszköze a munka­nélküliség is lehetne. Ezzel szemben jellemző, hogy lakossá­gunk megértéssel követi a lengyel kibontakozás útjait, az ottani munkamegtagadást ellenérzéssel fogadta. Ez is arra utal, hogy közgondolkodásunkban a munkához való pozitiv vi­szony alapkérdés. Az ötnapos munkahét bevezetését alapvetően kedvezőnek itélik, jóllehet a felszabadult időnek ma még je­lentékeny részét nem a pihenésre, kulturálódásra, családi együttlétre, önképzésre forditják az emberek. A közlekedés drágulása sem segiti ezt elő. Szükségesnek tartják a szabad­időben végzett többletmunkát az óletszinvonal biztositása ér­dekében. Szóvá tették, hogy a jó munka dijazása csak anyagiak­ban, s nem eléggé differenciáltan fejeződik ki. Fizikai dolgo­zók szerint a jó szónak, a köszönetnek, a vezetői figyelmes­ségnek is van ösztönző ereje, s ez gyakran elmarad. A hazafiság és a proletár internacionalizmus kérdéseire érzékenyebb a közgondolkodás. A szocializmus épitésének ered­ményei, a bonyolult nemzetközi kérdések kapcsán kialakított párt és állami állásfoglalások erősítették az emberek hazafias meggyőződését. Helyeslik hogy a párt a szocializmus épitése során az általános törvényszerűségek mellett fokozott figyel­met fordit a nemzeti sajátosságok érvényesítésére. Mindezek ellené e a nemzeti tudat ápolását, főleg az értelmiségiek, elhanyagoltnak tekintik. Nehezebb feltótelek között erősödött a nemzetköziség, a szolidaritás, a proletár internacionaliz­mus eszméje. A világ sorsa iránt érzett aggodalom növelte az összefogás, a nemzetköziség érzését. Felerősítette ezt a tendenciát - a gondok ellenére is - a szocializmus előretöré­se; megszerzett pozicióinak tartása. A proletár internaciona­lizmus fő hordozójának a Szovjetuniót tekintik, összefügg ezzel a termelőerők nemzetközivé válása, a kulturális együtt­működés fejlődése, a külpolitikai elgondolások egyeztetése, a szocialista épités tapasztalatainak kicserélése. Somogy számára kiemelkedő lehetőséget jelent a szovjet Kalinyin, a bolgár Kardzsali, a lengyel Ciechanów és a jugoszláv Bjelovár testvérmegyékkel; azok vezetőivel, dolgozóival kia­lakított kapcsolat. A nacionalizmus jelenségei a közgondolkodásban változó tendenciát mutatnak. A felszabadulás előtti irredenta, sovi­niszta politika hagyományai gyengültek, még az idős korosz­tály körében is. Oól tükröződik ez a nemzetiséglakta terüle­teken. Néhány régi elem viszont uj vonásokkal együtt felerősö­dik; főleg a határainkon tul élő magyarság sorsa iránt érzett aggodalom miatt - többnyire Romániával kapcsolatosan. Zavaró­lag hat a hazafiság és a nemzetköziség kiszélesítésében a burzsoá nacionalizmus konzerválódása, több uj jelensége, s hozzájárul ehhez a szocialista épités több nehézsége, a munkásmozgalom megosztottsága ós egyes nyugati baloldali pár­tok apálya is. Az elmúlt évtizedben a gazdasági reform sikerei k a Pcsán a nemzeti büszkeség túlzottá vált, ez táplálkozik

Next

/
Oldalképek
Tartalom