MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1982
154. ő. e. 1982. január 13. (2-74. o.) - 2. Tájékoztató a megye mezőgazdasági termelőszövetkezeteiben működő szakszervezeti szervek munkájának tapasztalatairól, és a további feladatok. Szóbeli tájékoztató: 35-38
H3 16 Varga Péter elvtárs; Bizonyiték hiányában másodfokon a biróság a hanyag kezelés vádja alól felmentette. Egy vendéglátás alkalmával vezetői utasitásra az élelmezésvezető biztositja a feltételeket, de a bekerülési költséget el kell valahol számolni. Ki a felelős, az aki elrendelte, vagy aki végrehajtotta? Melyik felelősségrevonása a helyesebb eljárás? Ez esetben a legkisebb beosztású párttagra háritották át a felelősséget. Dr, Szerényi János elvtárs: Varga elvtársnak igazat ad, de itt arról van szó, hogy tisztességtelen embereknek hisszük a művezetőket, munkahelyi vezetőket, akik 1 forintért ebédeltek a 6.2o forint helyett. Az igaz, a konyhai dolgozó nem tudhatta, hogy a kiküldött étel tanulóknak vagy dolgozóknak megy. De véleménye szerint Rádicsnénak is ki kellett volna mennie a telepre ellenőrizni, hogy hol, kik és hányan ebédelnek. Deák Ferenc elvtárs: A városi párt-végrehajtóbizottság a birósági döntés ismeretében hozta a kizárási határozatot. Alapvetően azt vették figyelembe, hogy Rádicsné a rábizott feladatok végzése közben tudatosan követett el hibákat. Nem lehet feltételezni, munkahelyekről leadott igény alapján nem fizettek vezetők, munkások. Senki sem tudja bebizonyítani, hogy hány ipari tanuló volt, mennyi evett, avagy azért mennyit fizetett be. Más dolog, hogy a kiküldött ebéd 1 forintos volt. Azt pedig Rádicsné küldte ki a telephelyekre az igénylés szerint. Az ebédjegyek ellenértékét Rádicsné szedte össze. Nincs bizonyiték a rendelésre, mert leadás után megsemmisítették, illetve eltüntették. Ezt a biróságon sem tudta bebizonyítani. Aki ebédelt, az mind fizetett. Megitélése szerint az elszámolásnál az arányokat megváltoztatta az ipari tanulók javára, és az ebéd kiszállításnál manipulált. Le is könyvelték, nem lehetett ezt konkrétan bizonyitani, az eljárás nem tette lehetővé. Amit Varga elvtárs is emiitett példaként, hogy az igazgató utasította némely dolgokra, nem ért egyet. Ne a vállalat zsebére menjen, tessék saját zsebre azt elszámolni. Ha vállalaton belül ilyen szemlélet uralkodik, akkor ő is belement a dolgokba, nem makulátlan ő sem. Bizonyitsa be, hogy ilyen megbizatást adtak neki. Vagy a helyzet az, hogy belemárt olyan embereket, akik nem is voltak bent a dologban. Azért döntött a kizárás mellett a városi vb, mert súlyos mulasztást követett el és olyan helyzetet teremtett a magatartásával, ami amellett szól, hogy nem való a pártba. így Ítélték meg Rádicsné alapszervezetében is. Dr. B ö r ö c z István elvtárs: Ha bizonyitható lett volna, hogy a pénzt elteszi, akkor sikkasztásért elitélik. Másodfokon azért mentette fel a biróság, mert nem volt bizonyiték, a nyugták eltűntek. Megitélése szerint a hanyag kezeléshez kétség nem fér.