MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1981

150. ő. e. 1981. június 17. (138-171. o.) - 1. A megyei párt-vb 1980. május 7-i, a megyei pártértekezleten elhangzott kritikai észrevételek és javaslatok hasznosítására elfogadott feladattervének időarányos végrehajtása. Jelentés: 140-149

IV' / 6 A közétkeztetés kérdésében egyetért Kiss elvtárssal, ez is volt a cél, amikor a megyei tanács tárgyalta f de akkor valósitható ez meg, ha a partnerek valóban partnerek. Volt olyan például Tab esetében, hogy 5-6 évet vártak egymásra, aztán megépitette az iskola a kony­hát. Alapkoncepció az, hogy ott nem engednek konyhát épiteni, ahol van hosszabb távon arra lehetőség, hogy az állami vendéglátó, vagy Áfész megoldja az étkeztetést, de ehhez olyan állapotokat kell te­remteni, hogy 5 év múlva is a működési feltételek biztositva legye­nek. Az anyaggal egyetért. Az elmondott néhány, még nem lezárt ügyeken kivül jelenleg folyik a megyei tanácson a csökkentett munkarendre való átállás kidolgozása. Több helyen - főleg az egészségügyben ­ez elég nagy gondot jelent. Kovács Béla elvtárs: Az anyaggal egyetért, a feladatok realizálása megkezdődött. Van­nak területek, ahol gyorsabban tudunk előrelépni és lesznek olya­nok, ahol eddig sem, és az elkövetkező időszakban sem tudunk gyor­sabb ütemben haladni. A húsmarha tartás belső összefüggéseit is látni kell. Ha megnézzük a szabályozókat - elsősorban a növény- illetőleg az árunövény ter­melés az, amiben a pénz van. Ha már a növényt feletetik a húshasznú marhával, akkumulációban nem térül meg az üzemeknek és ez vissza­húzó erőt jelent. Bizonyos eszközök megléte esetén lehetőség van arra, hogy kihelyez­zék a nagyüzemek az állatokat a háztájiba. Itt a ráforditás költsé­gei nem olyan nagyarányuak, mint nagyüzemben, a háztáji lehetősé­geket ki kell használni. A szarvasmarha tartáson belül a barcsi Vörös Csillag Tsz. és a nagyberki termelőszövetkezet ezer-ezer férőhelyes tehenészeti te­lepet hoz létre. Azonban az sem baj, ha tehénlétszám leépités tör­ténik, tejben viszont nagyobb ütemet hoznak. A tejprémium egyenlő­re ösztönző, de ennek is van egy határa, öt hat év múlva elérik az optimumot, és utána nem lesz kedvezmény. A húshasznú szarvas­marha csak úgy gazdaságos, ha az állam adja hozzá a dotációt. Az állami támogatás mellett a húsipar is segiti különböző cimeken nyújtott felárakkal a jövedelmezőbb husmarhatartást. Ez azonban elég alacsony összeg, s még ezt sem kapja meg minden husmarha tartó gazdaságunk, mert a Hereford fajtára a legkevesebb felár vonatkozik. A sertésállomány háztájiba történő kihelyezését az indokolja, hogy jelenleg az ágazat továbbfejlesztése anyagilag megoldhatatlan. Egy ezer kocás fejlesztés 140 millió forint + forgóalap feltöltés. Ahol lehet a meglévő sertéstelepek rekonstrukcióját folytatják, de ez nem jelent akkora nagyságrendet, ami nagyobb jövedelmet bizto­sitana. Bizonyos mértókig ez az oka, hogy sem a husmarhában, sem a sertéstenyésztésben nagyobb előrelépés nem várható. Az egész szabá­lyozás olyan keretet ad ezeken a területeken, hogy az üzemeket nem lehet ilyen kockázatvállalásba belekényszeríteni. Ami Berzencén történt, az egy nagy előrelépés. Véleménye szerint Csurgó szerepét nem szabad erőltetni, mert az átmenő forgalom szempontjából Nagyatádnak lesz nagyobb jelentősége. Arányaiban itt kellene a dolgokat átrendezni és erre jobban odafigyelni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom