MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1981
150. ő. e. 1981. június 17. (138-171. o.) - 1. A megyei párt-vb 1980. május 7-i, a megyei pártértekezleten elhangzott kritikai észrevételek és javaslatok hasznosítására elfogadott feladattervének időarányos végrehajtása. Jelentés: 140-149
7 Dr. Kiss József elvtárs: Az eddigi koordináció szerint Berzencére tervezték a vendéglátó egység megépítését, most a legutóbbi elképzelés szerint Csurgón, Véleménye szerint a beruházó, akié a pénz, az döntse el, hogy melyik helyen legyen a fejlesztés A diákélelmezésben egy konkrét tabi esetre hivatkozva nem lehet leszükiteni az egész megyei továbbfejlesztés és közreműködés helyzetét. Ha a fogyasztási szövetkezeteket is bevonják, és a szemlélet is a helyén van, gyorsabb lesz az előrehaladás. Az együttműködés az előrelépés útja, Dr. B ö r ö c z István elvtárs: A közgazdasági szabályozók minden megyére vonatkoznak, nem hivatkozhatunk mindig erre. A háztájinak fontos szerepet tulajdonit, de azt kérdőjelezi meg, hogy a háztáji elbirja-e azt a növekedést, amit elvárunk. Varga Péter elvtárs összefoglalója: A végrehajtó bizottság megállapíthatja, hogy a határozatok végrehajtása megkezdődött. Egyes területeken jelentősek az eredmények, más területen sajnos ellentmondás van, esetenként tehetetlenség is tapasztalható. Ott, ahol az objektiv feltételek rosszabbak, nem tudunk változtatni, de ott, ahol a feltételek jók, az intézkedéseket gyorsitani kell. Néhány ágazat kivételével a beruházási feltételeink kedvezőtlenebbek. Ez vonatkozik a tanácsi, mezőgazdasági beruházásokra is. A megyében kevés az olyan szövetkezet, amely saját erővel rendelkezik ebben a vonatkozásban. Az igazi nagy perspektiva a jövőben a nagyüzemeké, de azt látni kell, hogy minden erőfeszités ellenére a megyében - de országosan is - csökken a háztájiban a szarvasmarha, A kihelyezés valamit segit, de igy is csak lassitani tudjuk a csökkenést. Mérlegelni kell azt is, hogy ma az a nagyüzem jár jobban, aki a megtermelt kukoricát értékesiti, nem az, aki feleteti. Ez a mai rossz szabályozásból következik, amin a jövőben változtatni kell, valahogyan kiegyenlíteni. Ezt az élet, a gyakorlat igazolja. Ha az egy főre eső husfogyasztási átlagot vesszük - 73-75 kg. -, véleményem szerint jó, nagyobb arányú növekedéssel nem lehet számolni a jövőben a fogyasztásban. Ezt a szinvonalat kell erősiteni. Ahol a tenyésztési föltételek javithatók, ott javitani kell, de ahol a feltételek rosszak, ott nem kell erőltetni, engedni kell a felszámolást. Arra figyeljünk, hogy ne legyen tömeges visszaesés és az exportüzem alapanyagát is biztositani kell. Ennek érdekében a kisüzemekben, háztájiban is ösztönözni kell a jó minőségű sertéstermelést. A döntő a szabályozásban van, most a politikai befolyásolással nem megyünk sokra. Az a kötelezettségünk, hogy a tapasztalatokat összegyűjtsük, jelezzük fölfelé. Oavaslom, ezt a vitát ne folytassuk, attól függ minden, hogy a szabályozás merre megy az elkövetkező időszakban.