MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1981
149. ő. e. 1981. április 22. (219-256. o.) - 1. A megye tömegközlekedésének helyzete és a további feladatok a megyei párt-vb 1977. december 21-i állásfoglalása alapján. Jelentés: 221-229
- 3 Az V, ötéves tervidőszakban megszűnt a Nagyatád-Barcs, Kaposvár-Szigetvár, Kaposmérő-Középrigóc normál nyomközü és a dombóvári gazdasági vasút. A forgalom közúton bonyolódik. A vasúti forgalomátterelés mindhárom vonalon érdemi nehézség nélkül valósult meg. 2. Közúti közlekedés A helyközi közlekedésben a bekötőút épitési program befejezésével és a tervidőszak alatt megépült összekötő utakkal valamennyi 200 lakosnál nagyobb lélekszámú település be van kapcsolva a tömegközlekedési hálózatba. Minden ipari centrum és a vonzáskörzetbe eső település között biztositott az üzemek foglalkoztatási rendjéhez igazodóan a két és három műszakos bejárás. A megvalósult fejlesztések, közigazgatási, egészségügyi, oktatási összevonások nyomán az utazási igények az országos ütemet meghaladó mértékben emelkedtek. A növekedés a tervidőszak utolsó két évében mérséklődött. Az utazások kulturáltságának és kényelmének növelésében és a zsúfoltság csökkentésében némi javulás következett be. Az autóbuszjáratok férőhely kihasználtsága az 1975. évi 41,2 %-ról 1980-ban 34,2 %-ra csökkent. A férőhely kihasználás csökkenését a nagyobb befogadó képességű 200as tipusu autóbuszok számának növekedése és a megyei sajátosságok /sok település, kevés utas/ eredményezték, A helyközi járatok kihasználtsága az országos és a szomszédos megyék átlaga alatt van. A kihasználtság legalacsonyabb a nagyatádi üzemegység területén volt. Menetrendválteásokra és járatmegszüntetésekre 7 vonalon került sor. A változások a naponta átlagosan 1388 db inditott járat 6,8 %-át érintették, mig a ténylegesen megszüntetett járatok aránya 2,5 %. A megszüntetések az utazó közönség jelentéktelen hányadát /napi utasforgalom 0,7 %-a/ érintették, és alapvetően nem befolyásolták a hivatásforgalommal kapcsolatos feladatokat. Ennek ellenére a kritikai észrevételek jelentős hányada a járatmegszüntetésekből fakadt. A helyközi közlekedés a hivatásforgalom, valamint az alapellátás szolgáltatási tevékenysége tekintetében sokat javult. Településeink közül 160 jól, illetve igen jól ellátott, 31 ellátott minősitéstkapott, 8 település alapellátási szinten van. A megyében 13 olyan település van,amely e kategóriába nem sorolható, mivel az alapfokú központ csak átszállással, kerülő utón közelithető meg.