MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1981

153. ő. e. 1981. november 18. (2-100. o.) - 1. A megyei pártbizottság 1980. november 26-i, VI. ötéves tervi irányelveinek érvényesülése a megye VI. ötéves területi tervében., különös tekintettel a kiemelt fejlesztési programokra, a beindulás kezdeti tapasztalataira. Tájékoztató: 5-24 - Szóbeli kiegészítés: 27-28

yo ^ 6 - ha nincs kapacitása - mindent ki tud használni, hogy ezt megma­gyarázza. Ugy látja, a mai ülés is azt támasztja alá - főleg a jövő feladatai szempontjából, a korábbinál sokkal nagyobb hangsúlyt kell adni annak, hogy ez egy sürgős megyei intézkedést igényel, A helyzet­feltárást el kell végezni és meghatározni, hogy kinek mit kell tennie. Az épitőiparra vonatkozó megyei határozatot most is helytállónak tart­ja, abban a feltétel részt kell jobban kidolgozni. Van egyfajta pénzmaradvány, ami átvihető a következő évre, ós van ami elveszik, A fő törekvés az volt, hogy elveszitendő pénzmaradvány ne legyen. Amikor év végén számba veszik a vezetői intézkedéseket, azt is kell nézni, hogy az adott körülmények között a vezetés megtett -e min­dent és az előrevitte -e a megye ügyét, A tervidőszak első évének a vége felé közeledünk és amikor a problé­mákról beszélünk azt is látni kell, hogy ebben az évben az átmenő la­kásállomány gyengébb volt. Az V, ötéves tervet le kellett zárni és az átmenő állomány nem volt olyan jó, mint 1978-79-ben, A jövő évben már jobb lesz, A Somber és az épitőipar vezetése is kifogásolja a jelenlegi kötbér rendszert, néha merevség tapasztalható. Nem biztos, hogy a magas köt­bérek benyújtásával csökkentjük a feszültségeket. Véleménye szerint akkor kellene keményebben büntetni a kötbérrel, amikor konkrétan ki­mutatható a felelőtlen munkavégzés. Az előzetesen felvázolt pénzügyi, anyagi elképzelések 1982-re meg­alapozottnak látszanak. Klenovics Imre elvtárs: A jelentés a szóbeli kiegészítéssel vált teljessé, a végrehajtás ta­pasztalataival kapcsolatosan azonban van egy-két nyitott kérdés. A külső és belső problémák miatt már most, az első év után tapasztal­juk, hogy egyes kérdéseket nem fogunk tudni megvalósítani. Ebből nekünk bizonyos következtetéseket le kell vonni, akár az agi­tációt, akár a propaganda munkát tekintve, ez egy nagyon lényeges kér­dés. Ami itt a végrehajtás tapasztalatainál le van irva, arra utal, hogy minden problémát a kivitelezésnek tulajdonítunk. Véleménye szerint ez nem ilyen egyszerű. Nagy szerepe van az előkészítésnek is. Kiderült itt, hogy egyes beruházás indításakor már tudjuk, hogy a költségeken belül nem lehet megvalósítani. Az előkészítéskor miért nem teszünk megfelelő intézkedést? El kellene most már jutni oda, hogy egyszerűen nem fogadjuk el a kifogást a kivitelezőtől és ezekben a kérdésekben a véleményeket keményebben le kell tenni. Korábban is nem egyszer vb, de pb-ülésen is megfogalmazást nyert, a beruházásoknál mindig egy jelentős százalék csúszik, időn túl valósul meg. A kórháznál is 36 hónappal indultunk, az 1981. november 4-i em­lékeztetőben már 42 hónap van megfogalmazva, hogy ezt nem lehet előbb megvalósítani. Most vagy igaz a 36 hónap, amire a megyei vezetés po­litikai súllyal a szavát adta, vagy nem. A 42 hónap azt jelenti, hogy átmegyünk a VII. ötéves tervre. De van még több példa is: pl. a ren­delőintézet. A terv elkészült, a Tanép nem vállalta a beruházást, holott ez égető politikai kérdés. Itt előkészítési, vagy egyéb problé­mákat lát, ami nagyon feszit, és személyesen a megyei vezetés is ezért politikailag felelős.

Next

/
Oldalképek
Tartalom