MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1978

129. ő. e. 1978. május 24. (151-222. o.) - 1. A megye állami ipari üzemeiben folyó káder- és személyzeti munka a központi bizottság 1973. november 28-i határozata alapján. Jelentés: 155-169

5 Az utánpótlással való foglalkozás általában javuló szinvo­nalu, sok helyen azonban még leszűkül a káderek beiskolásá­sára. A velük való állandó kontaktus fenntartása, munkájuk, magatartásuk folyamatos figyelemmel kisérése és értékelése, gondjaik, problémáik megismerése, segitése még kevés helyen kapott megfelelő hangsúlyt a káderek nevelésében. Ugyancsak kevés helyen foglalkoznak tervszerűen a munkába lépő fiata­lok szükségszerű támogatásával és gyors beilleszkedésükkel. Az összességében kedvező összetételű és egyre növekvő fel­készültségű utánpótlási bázis és a káderekkel való foglal­kozás javuló szinvonala ellenére a legtöbb helyen még ma is az utódok jó kiválasztása jelenti a legnagyobb gondot. A vállalatok zöme a személycserék alkalmával alapvetően saját utánpótlási bázisára támaszkodik. Gyakran előfordul azon­ban, hogy - főleg a magasabb beosztású dolgozók cseréjét ­az utódlásra alkalmas személyek hiánya miatt "kész emberek­kel", "káder import" útján oldják meg. A káderutánpótlás! mun­ka fogyatékosságait mutatja az is, hogy helyenként az idő­szerű cseréket halogatják /Mechanikai Müvek, DANUVIA, Húskom­binát, Tabi Camping, stb./, vagy olyan frissen végzett szak­embereket neveznek ki, akik még nem rendelkeznek a munkakör ellátásához szükséges gyakorlati tapasztalatokkal /DANUVIA/. Más esetben pedig a régebb óta üresen álló vezetői poszto­kat káderhiány miatt nem tudják betölteni /Rákospalotai Bőr­diszmü, Mechanikai Müvek, VBKM 3°3 fő, VIDEOTON 2 fő/, vagy kényszermegoldások születnek. Öt éven belül 6 igazgató, 3 főmérnök és lo főkönyvelő éri el a nyugdij korhatárt. A középvezetők közül pedig várha­tóan 48-an mennek nyugdijba.^ Több nagyvállalatnál a magasabb vezető beosztású dolgozók pótlása közel cgyidoben válik szük­ségessé /Cukorgyár, Ruhagyár, Tejipari Vállalat, Konzerv­gyár/. Pótlásuk helyi tartalékból többnyire nem biztositott. A tervszerű utánpótlást neheziti, hogy viszonylag magas a felsőfokú végzettségű káderek fluktuációja. Néhány helyen ez a szakmai féltékenységre, vagy pozicióféltésre vezethető vissza /MEZŐGÉP, Húskombinát/. Máshol viszont a kedvesőtlen munkahelyi légkör /VBKM/, a felkészültségnek nem megfelelő munkakör, illetve türelmetlenség miatt változtatnak munka­helyet. A kádermozgásokban szerepet játszik az is, hogy új helyükön magasabb beosztásba kerülnek, vagy a korábbinál több fizetést kapnak. Az állami ipar szakember ellátása az utóbbi időben lényegé­ben nem változott. Jelenleg az ágazatban 538 egyetemet és főiskolát végzett szakember dolgozik, igy looo ipari dolgo­zóra 19 jut. /Országos átlag 4o fő./ A szakemberek 75 %-ának műszaki, lo %-ának közgazdasági, lo %-ának agrár, a többinek pedig egyéb felsőfokú végzettsége van. Beosztásukat tekintve 15 %-uk felső, 47 %-uk pedig középvezetői munkakört tölt be.

Next

/
Oldalképek
Tartalom