MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1977
122. ő. e. 1977. március 31. (60-127. o.) - 2. A kéthelyi pártvezetőség területén végzett pártvizsgálat tapasztalatai. Jelentés: 79-91
<p 13 a problémákkal, A könnyebb ellenállást választották; elfogadták a kéthelyieknek azt az érvelését, hogy Páróhoz összeköttetései miatt nem lehet hozzányúlni. Páróval és másokkal szemben is sokkal bátrabban fel kellett volna vetni a hibákat és a megyei pártbizottság vezetőinek a tudomására hozni a kethelyi állapotokat, A járási pártbizottság, de más járási szervek vezetői sem állitottak elég magas követelményeket a helyi szervek elé az irányitó és ellenőrző munka tekintetében. Egyes emberek, mint pl, a kethelyi Németh István olyan privilégiumot élveznek, aait felső fokon emlegetnek, Nem merik birálni a tevékenységüket, Németh Istvánnak - aki tagja a pártvezetőségnek - tudni kellett volna, hogy a községi tanács határozatát a munkaügyi biróság hatályon kivül helyezheti. Ebben az esetben elsősorban a pártvezetoséget és a párttagságot kompromitálták, A kethelyi problémákat rendbe lehet hozni - végre kell hajtani a határozati javaslatban megfogalmazottakat. Azonban legalább ilyen fontos, hogy a járási párt-végrehajtóbizottság, a vezetők is okuljanak az ügyből, Javitsák meg saját munkájukat, tegyék rendbe saját szénájukat. Elfogadhatatlan, hogy akár a kethelyi, vagy más ügy megítélésénél ne legyen meg a szükséges nézetazonosság az első titkár és a titkár között, A határozat végrehajtása során körültekintően kell mérlegelni a kethelyi körülményeket, annak politikai következményeit is, Gyuris József elvtárs; Az előterjesztés is igazolja, hogy indokolt volt a pártvizsgálatot lefolytatni, A járási pártbizottság és a járási hivatal felelősségét veti fel az orvossal kapcsolatban, Hem lett volna szabad eltűrni, hogv szitsa a lakosság hangulatát, lejárassa a párt tekintélyét, Penntartja azt a véleményét, hogy a járási szervek passziv szemlélői voltak az orvossal kapcsolatos eseményeknek. Tanai Imre elvtárs; Indokolt volt a pártvizsgálatot lefolytatni, A határozati javaslatban megfogalmazottakkal egyetért, A Király elvtárs által megemlitett komplex vizsgálattal kapcsolatban azt tudja mondani, hogy az elkészitett jelentésben Kéthely^ semmiféle vonatkozásban nem szerepelt. Az a járással kapcslatos általános értékítéletet tartalmazza, /Idézi a jelentésből a kádermunkával kapcsolatos megállapítást,/ Már akkor felhívták a járási pártbizottság vezetőinek a figyelmét a kádermunka hiányosságaira, A mostani problémák nem újkeletűek. Sokkal gyorsabban kellett volna reagálni az eseményekre; előbb ki kellett volna osztani a feladatokat, hogy az ügyek ne húzódjanak el. Nem érti az okát, miért nem történt ez meg, A jelentés sem utal erre különösebben. Az sem indok, amit Böhm elvtárs elmondott. Ha elvtelenséget tapasztaltak, szóvá kellett volna tenni. Az elvekkel, az elképzelésekkel