MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1977

122. ő. e. 1977. március 31. (60-127. o.) - 2. A kéthelyi pártvezetőség területén végzett pártvizsgálat tapasztalatai. Jelentés: 79-91

^ 10 1975. augusztusban jelentkeztek ismét ezek a problémák - azon­nal megtették a szükséges intézkedéseket. Az 1974. évi mérleggel kapcsolatban folytatott ugyan vizsgála­tot a tsz-szövetség, azonban a vizsgálatot nem követte az intéz­kedés. Ebben az időben már Mohácsi Barna vitte az ügyeket, mert Fáró László betegállományban volt. Igaz, hogy Páré László diktatórikus vezető volt, azonban a falu lakossága, a tsz dolgozói ma is őt szeretnék tsz-elnöknek, ha egészséges lenne. Fáró László a szakgárdát kényszeritette a mun­kára és a munkásokkal konzultált azzal kapcsolatban, hogy hogyan lehetne eredményesebben dolgozni. Ez bizonyos szakember-problémát is előidézett. A kéthelyi tsz több mint 10 éven keresztül mintegy 30 %-kal többet termelt minden növényféleségből, mint a járási átlag volt; ma 10 %-kal termel többet. 1975. áprilisától 1976 tavaszáig Mohácsi Barna vezette a tsz-t. 1975. nyarán a vele folytatott be­szélgetés során megmondták neki, hogy termelni kell és nem az előző vezetésre hivatkozni. Eredics elvtárssal ellentétes vélemé­nyük van ezzel kapcsolatban. Ueki még nincs élettapasztalata ilyen szempontból. Az első időkben nem értette meg - ma már érti ­hogy a gazdasági vezető a termelésért felel. Eredics elvtárs kez­dő politikai munkás. Határozott meggyőződése, hogy jó vezető vá­lik belőle. Legyen önálló véleménye, de ha kifelé úgy érződik, hogy ellentét van köztük, az már nem jó dolog. A jelentésből ta­pasztalta, hogy van ilyen gond. Azon lesz, hogy a jövőben rend­ben menjenek a dolgok, meglegyen az egység köztük. B e r n á t h Ferenc elvtárs; Az ellenőrző bizottság elnöke azért nem irta alá a jegyzőkönyvet, mert tudomása volt arról, hogy az állatok értékelésénél szabály­talanság történt. A BEVIG pontosan felmérte a hiányosságokat és javasolta, hogy közgyűlésen tárgyaljanak a témáról, mert törvény­sértés történt, azonban ezt elmulasztották megtenni. Fáró elv­társ betegsége is közrejátszott ebben, de a hatalmi villongás is megakadályozta ezt. Varga János elvtárs: Megitélésük szerint a kéthelyi pártvezetőség, mint testület nem tölti be szerepét. Alapvető szemléletbeli problémák tapasz­talhatók. Igyekeznek mindent leadminisztrálni, de azt már nem nézik, hogy mi van mögötte. A pártvezetőségpek jobban fel kellett volna figyelni a problémákra. /Pl. a tsz-ben kialakult helyzet; tanácstag nevében folyik az aláirások gyűjtése az orvos mellett; falugyűlés összehívásának a tervezése az igazság kideritése cél­jából./ Dr. Győri József elvtárs: Az ellenőrző bizottság a közgyűlés szerve,csak annak kell beszá­molnia. Az elnökét senki nem kötelezheti olyan dokumentum alá­irására, amellyel nem ért egyet. Abban hibás volt, hogy a közgyű­lésen nem mondta el, hogy nem ért egyet a mérleggel. Vagy ille-

Next

/
Oldalképek
Tartalom