MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1975
113. ő. e. 1975. október 15. (2-72. o.) - 2. A fizikai dolgozók gyermekei iskolai tanulásának helyzete a megyei pártbizottság november 9-i feladatterve alapján. Jelentés: 31-43 - Szóbeli kiegészítő: 44
13 A tanév elején a megyei felügyelők bevonásával 75 általános iskolában tartottak vizsgálatot. A tapasztalatok összegezése után összehivják az iskolák igazgatóit az egységes szemléletformálás kialakitása érdekében. A fejlesztéssel kapcsolatos gondok most jelentkeznek, amikor az összes oktatási intézmény egységes irányitás alá került. Azon vannak, hogy kiküszöböljék a szubjektivizmust és a párhuzamos fejlesztést. Itt is változásnak kell bekövetkezni a szemléletben. Az 5. ötéves tervben csak a gondok enyhítésére lesz lehetőség. Ahhoz, hogy a legégetőbb problémákat megoldják, 1 milliárd 4oo millió Ft-ra lenne szükség, ezzel szemben 338 millió Ft áll rendelkezésre, de ebben bent van az egész művelődési ágazat. Terveznek megszüntetéseket és összevonásokat kollégiumi vonalon, de ezt az illetékesekkel történő megfelelő konzultáció alapján hajtják végre. Horváth Attila elvtárs; A jelentés készitői nagyon gondos munkát végeztek - főképpen azért, mert annak tartalma alapvetően a párthatározatnak megfelelő munkát tükrözi. Világos elemzést ad, értékeli a helyzetet; a javaslatokkal, kiegészítésekkel együtt megfelelő alapot teremt a további magasabb szinvonalu munkához. A vita is valamennyi lényeges területet érintette. Somogy megyében büszkék lehetnek arra, hogy a nehéz körülmények között is jó eredményeket értek el a fizikai dolgozók gyermekei iskolai tanulásának segitése területén. Talán nem kellett volna annyira szerénynek lenni. Egy mondattal meg lehetne köszönni ebben a munkában oroszlánrészt vállaló pedagógusok tevékenységét is. A legtöbb megyei VB tárgyalt hasonló napirendet - ez az egyike a legjobbaknak. A kongresszus is foglalkozott a témával. Megállapitotta, hogy a fizikai dolgozók gyermekei tanulásának a segitése megfelelő módon történik. Már a VIII. kongresszus is megállapitotta, hog^y nem adminisztratív eszközökkel, hanem megfelelő tartalmi munkával, segítéssel kell biztosítani a dolgozók gyermekeinek a tanulását. Nagyon helyesen fogalmaz a jelentés akkor, amikor kihangsúlyozza a szemléletbeli kérdéseket, mert a mai napig is elég sok téves nézettel lehet találkozni. A helytelen szemlélet mögött sokszor revizionista,dogmatikus és kispolgári nézet van. Elvileg könnyű helyzetben vagyunk, mert a párt határozatai világos választ adnak a téves nézetekre; kiigazíthatjuk a szemléletbeli fogyatékosságokat. Azonban figyelembe kell venni azt is, hogy mindig uj generációk lépnek be, tehát a szemléletformálást soha nem lehet befejezettnek tekinteni.