MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1971

87. ő. e. 1971. december 1. (2-37. o.) - 1. A kaposvári, siófoki és nagyatádi gyáregységek és telephelyek pártszerveinek és pártszervezeteinek a nagyvállalatok koordinációs jogú pártszerveivel való kapcsolata. Jelentések: 4-20

A pártszervezetek gazdaságpolitikai tevékenységének gyenge­ségeiért nem kizárólag az alapszervezetek a felelősek. Azt is meg kell mondani, hogy e bonyolult területen is javult^ a pártszervezetek tevékenysége. De továbbra is ellentmondás van az értékelés és a valóság között, elsősorban azokon a helyeken, ahol nincs megfelelő fejlesztési koncepció. A pártszervezetek a mozgósításban erősebbek. A döntésbe*, a koncepciók kidolgozásába kevésbé kapcsolódnak /kapcsolód­hatnak/be • Az információs munka nem kielégítő. A területi pártbizott­ságoknak többet kell tenniük. Annak a módját kell megtalál­ni, hogy az alapszervezetek hogyan vehetnének részt ered­ményesebben a döntések meghozatalában. Ne a forma oldaláról közelitsünk, hanem a helyes alapállás kialakitását kell el­érnünk. Az információs folyamatban megfelelő módon helyére kell tenni egyfelől azt, amit az egyes egységeknek, vezetőik­nek kézhez kell kapniuk, másfelől azt, amit maguknak kell előteremteniük. A napirenddel kapcsolatos helyzet ellentmondásosnak tűnik. Valamit mégis tenni kell. Elsősorban a dolgok egyértelműbbé tételében kell előrelépni. Jelenleg még tarka a kép. Együt­tes föllépés kell a tarkaság megszüntetéséhez. Az alapszervezet valóban nem hozhat határozatot, de elfogad­tathatja véleményét. Somogyi József elvtárs : Sok a tennivaló. Egyetért abban, hogy a korábbi helyzethez képest van fejlődés. Ezt kell továbbfejleszteni. Bogó elvtársnak igaza van abban, hogy a koordinációs munka minőségét sok tényező befolyásolja. Egyetért Latos elvtárssal is, hogy arra is ügyelni kell: mi történik a koordináció után. Gyakorlatukban ezt nem is hagy­ják figyelmen kivül. Hangsúlyozza és elismeri, hogy a központi gyáraktól kapott támogatás nagyon hasznos /pl. a VBKM esetében/. A kijelölt koordinátorral ők sem értenek egyet. Szerinte a vb kimondhatná, hogy a nagyatádi cérnagyár meg­érett az önállóságra. Szigeti István elvtárs összefoglalóba : Nehéz, de szép és időszerű téma, amelyet most tárgyalt meg végrehajtó bizottságunk. Ezzel kapcsolatban nem kevesebbről van szó, mint a párt vezető szerepének érvényesüléséről az adott területeken.

Next

/
Oldalképek
Tartalom