MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1971

85. ő. e. 1971. szeptember 22. (108-165. o.) - 2. Az 1971. I. félévi tagfelvételi munka tapasztalatai, különös tekintettel a fizikai dolgozók és a 18-21 éves fiatalok körében. Jelentés: 130-138

Igényként merült fel ? hogy a pártszervezetek egy tagja rendszere­sen foglalkozzon a parttagságra érdemes fiatalokkal. Azt is meg kell beszélni, meg kell vitatni a fiatalokkal, ha valamilyen ok­ból nem veszik fel őket egyetemre, főiskolára. Legfőbb feladatuknak tartják a fizikai dolgozók párttaggá nevelé­sét. Sokat tesznek annak érdekében^ hogy a fiatalok jobban megértsók a jogok ós kötelességek dialektikus összhangját. A fiatalok sok esetben nehezen vállalkoznak értekezleten, aktivá ülésen való felszólalásra. Ebben is segitsük őket. A KISZ ennek érdekében aktivá üléseket, csoportos'beszélgetéseket szervez a fi­atalok részére politikai kérdésekről, Szüskéges, hogy a főiskoláról az életbe kikerült fiatalok folyama­tos társadalmi megbízást kapjanak, ne hogy hátrányba kerüljenek a pártba való belépést illetően, A KISZ a leszerelő fiatalok körében is politikai felvilágosító mun­kát végez a párttaggá nevelés érdekében. Dombóvári László elvtárs: Szerinte a kongresszus előtti időszakban volt stagnálás a pártépitő munkájpah.Emiatt leteremtették az alapszervezeti titkárokat, s ennek hatására megélénkült a tagfelvételi munka. De ez a gyakorlat a meg nem felelő összetételt és a nem kellő kiválasztást is maga után von­ja, A kiválasztásban sokkal körültekintőbb eljárásra van szükség. Az e téren elkövetett hibákért ők meg is birálták a kaposvári járás alapszervezeteit. A folyamatos pártépitéshez további erőfeszítés szükséges. A fiatalok az elöregedett pártszervezetekbe nem szívesen lépnek be. Ha a fiatal a KISZ-ben tevékenykedik, akkor miért nem a KISZ sqjánlja? Szükséges, hogy a KISZ-koruak a KISZ-ben dolgozzanak. Ennek alapján vegyük fel Őket, s utána továbbra is a KISZ-ben tevékenykedjenek, mint párttagok. B a r á t h K áro ly elvtárs^ Ezzel a fontos témával a X. kongresszus előkészítésének időszakában a Politikai Bizottság foglalkozott, majd a kongresszus is állást fog­lalt a pártépités kérdésében, s nagy nyomatékkal mutatott rá a leg­főbb tennivalókra; Sz elmúlt hetekben sok megyei vb. is napirendre tűzte ezt a témát. Érthető a pártópitési munka iránti ilyen megnövekedett érdeklődés, A tagfelvételi munka általános fontosságán tul indokolja ezt az a tény is, hogy pártunk történetében az 194-5-ös időszak szervezésétől, /

Next

/
Oldalképek
Tartalom