MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1971

85. ő. e. 1971. szeptember 22. (108-165. o.) - 2. Az 1971. I. félévi tagfelvételi munka tapasztalatai, különös tekintettel a fizikai dolgozók és a 18-21 éves fiatalok körében. Jelentés: 130-138

a két munkáspárt egyesülésétől és az 1956-1957-es időszak ujjászer- • vezésétől eltekintve egyetlen évben sem volt ennyi belégő, mint 1970* július 1. és 1971» június 30. között, Országosan 8276 fővel többen léptek a pártba, mint az előző egy éves periódusban, A korábbi évben 3,3 %-os volt az évi növekedés, most 4,7 ^-os, pedig a bázis is ma­gasabb. Ezt a jelenséget szükséges sokoldalúan megvizsgálni és ele­mezni, A pártéjsitő munkára mindenképp ösztönzően hatott az a kedvező poli­tikai légkör, amelyet a kongresszus és a választások során kialakult, s megnövekedett politikai, közéleti aktivitás teremtett. Mégis pon­tosan ki kell deriteni valamennyi okot, amely a tagfelfutást eredmé­nyezte, A párt egészséges nö vekedóséhez elég lenne az évi 30 ezer főt kitevő belépés is,'Ezért továbbra is tartózkodni kell a kampány-jellegű tag­toborzástól, A rendszeres politikai munkával elért taggá-nevelés ré­vén annak állandó biztositasa a cél, hogy erősödjék pártunk munkás jellege, E tekintetben országosan további - bár nem nagyfokú - visz­szaeses következett be,'mert tovább nőtt az alkalmazotti kategóriába tartozó párttagok száma.* Más vonatkozásban kedvezően alakult a tag­felvétel országosan is, A felvettek többsége 40 éven aluli, a nők aránya 33 %% amely jobb, mint az össztagsághoz viszonyított női a­rány. Javult az iskolázottsági arány is, Somogyban emlitésre méltó eredményt értek el a tagfelvételi munkában, Kevés olyan megye van /mint Somogy/ ? ahol a felvett uj tagoknak több mint 30 %-a'munkás. Ezért a jó munkáért elismerés illeti a somogyi elvtársakat. Felhivja a figyelmet, hogy ne következzék be az a kedvezőtlen álla­pot, amely a két kongresszus között jellemezte a pártépitési munkát Somogybanr Ez alatt az időszak alatt országos átlagban 1,6 fo-k&l nőtt a párttagság létszáma, Somogyban viszont 5?8 ^-kal.Attól tart, hogy a megye ezt a számszerüséget olyan áron érte el, hogy itt-ott csök­kent a követelménytámasztás, mint ahofj erről a hozzászóló elvtársak emlitést is tettek. A jövőben elsősorban a minőségi összetételre, a munkásjelleg erő'sitésére kell ügyelni. 'Fel kell figyelni arra a kedvezőtlen jelenségre, hogy nagy akilépó­sek és a törlések száma, s ezek többsége munkás ós nyugdíjas. Jobb politikai munkával kell ellensúlyozni ezt, ITagyfoku a társadalmi átrótegeződés, az iparosítás fokozódásával ál­landóan nő a munkások száma. Ezért az 51- %^os munkásaránynál is'na­gyobbat kellene elérni a tagfelvétel során. /Mintegy 60-70 %-ot,/ Az alkalmazotti kategóriát vissza keil szorítani. Nem stop-ról van szó ? hanem az alaposabb, körültekintőbb, jobb kiválogatás megvalósí­tásáról. Csak igy biztositható a párt munkásjellegének nélkülözhetet­len erősítése. Probléma az is, hogy sok helyen egymástól elválasztva értelmezik ezt a három kategóriát: fiatalok, nők, fizikai dolgozók. Emiatt egyik helyen több nőt vesznek fel, másik helyen több fiatalt sth, ahelyett, hogy egységes értelmezésben törekednének a különböző alapszervezetek­ben e három kategória arányának a lehetőségek szabta realisztikus növelésére.

Next

/
Oldalképek
Tartalom