MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1970
79. ő. e. 1970. október 21. (103-147. o.) - 1. A közművelődés IV. ötéves tervének irányelvei. Előterjesztés: 105-117
J12Pr T V á r k o n y i Imre elvtárs ; Kocsis elvtárs részletesen reagált a felmerült kérdésekre, amikkel teljes egészében egyetért. Az irányelvek készitésekor igen nagy gondban voltak, ugyanis eddig mindig voltak országos irányelvek is. Éppen ezért számolni kell azzal, hogy a később megjelenő országos irányelvekhez kell igazítani a megyeit is. Nem rontja az irányelveket a mostani konkrétság, mert ezáltal ösztönzést kaphatnak az illetékes szervek. Nem tartja túlzottnak azt az igényt, hogy a gazdasági vezetők időnként számoljanak be a kulturális munkáról is. Van olyan vélemény, mely szerint a tudásnak megvan a társadalmi megbecsülése. Szerinte nincs kellően megbecsülve a tudás. Ehhez köze volt az új gazdasági mechanizmusnak is. Ez volt az általános vélemény az Országos Nevelésügyi Kongresszuson, és egyetértett vele mindenki, A. tudás megbecsülésénél is vannak kategóriák, mert például a műszaki tudás megbecsülése nőtt,* Köszönetet mond a megyei pártbizottságnak azért, hogy aktivan segítették az irányelvek összeállításának munkájában, s igy közösen készítették el Kocsis elvtárssal, A tárgyalés kapcsán elhangzott javaslatokat figyelembe kívánják venni. Kéri, hogy a helyesbítések elkészítésével Kocsis László és Jávori Béla elvtársat bizzák meg rajta kívüle Németh Ferenc elvtárs; A tudás társadalmi megbecsülését fokozni kell anyagiakban is. Számtalan probléma van, A szakember utánpótlással nagyon kevesen foglalkoznak tudatosan. Sok felé az összevonás kapcsán konjunkturális helyzet alakult ki. Tanúi vagyunk olyan jelenségnek, hogy a szülők sok esetben nem kívánják taníttatni a gyermekeket. Ugyanakkor a kispolgári családok mindent megtesznek azért, hogy minél magasabbra jussanak el a gyermekeik. Tehát inspirálni kell a munkásés parasztszülők gyermekeit, hogy továbbtanuljanak^ Az előterjesztés gondos munka eredménye. Néhány kiegészítés, módosítás fogadható el. Nem szabad az irányelvek jegyében összekeverni a dolgokat. A gyakorlati munka és a koordináció tanácsi feladat elsősorban. Az egész anyagtól nem függetlenitették magukat, mégis ugy tűnt, mintha a pártbizottság feladata lenne, A gyakorlati koordinációt nem tudják magukra vállalni a pártbizottságok, mert nincs apparátusunk sem erre,^ Jogos igény, hogy a pártszervezetek mindent tegyenek meg a nemes cél végrehajtása érdekében, a társadalom e tekintetben is magasabb szintre jusson. Próbáljuk a dolgok egy részét magyarázni, de sok az igazság benne. A Központi Bizottság nagy plénumán is felmerült az aggodalom, hogy mi lesz a jövőben. Tervezik a közművelődési reform megvizsgálását, mert most a régi már nem érvényesül, de az új még nem alakult ki. Különböző, a szocialista eszméktől idegen irányzatok is tapasztalhatók. Néhányan igyekeznek a zavarosban halászni, 1 Ezek ellensúlyozására összhangba kell hozni a dolgokat, mert jelenleg nincsenek megfelelően Összhangban,*