MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1970
79. ő. e. 1970. október 21. (103-147. o.) - 1. A közművelődés IV. ötéves tervének irányelvei. Előterjesztés: 105-117
7 «• „^.-^"" A Központi Bizottság ujjáválasztása után hamarosan napirendre fog kerülni ez a téma, melynek kapcsán mélyreható intézkedés fog születni. Több pártokmányunkban lerögzítettük már, hogy az üzemi vezetők - beleértve a gazdasági, szakszervezeti és pártvezetőket is segítsék a közművelődés ügyét* Társadalmi ügyként kezelendő, ilyen rangra akarjuk emelni. Talán nem ártunk az ügynek, ha minden vezető felelősségét állapijuk meg. Nem szabad felmenteni őket e feladat alóV A jelenlegi utánpótlás ugy néz ki, hogy tiz év múlva probléma mutatkozik a magasfokú technikával működő gépek kezelését illetően, mert nem tudjuk üzemeltetni őket szakemberhiány miatt. Somogy megyében a mezőgazdasági szakemberek fizetése 31 százalékkal kevesebb, mint másutt az országban. Igaz, a megyei átlag is kevesebb, mint országosan (kb. 80 százaléknál tartunk)." Ezzel szemben vannak olyanok is, akik szinte csillagászati számhoz illő ö geket keresnek,' Tehát ez nagyon összetett probléma. Társadalmi problémáról van szó. Mert bevezettük a gazdasági reformot, ez nem lehet ok egyesek túlzott nyerészkedésére. Előtérbe került a párt elvi irányító munkája. De ez nem azt jelenti, hogy ha valaki eltér a párt irányvonalától, azt hagyni kell. Ilyen esetben azonnal közbe kell lépni, be kell akatkozni. Tehát nem tóthatjuk a szánkat, ha valaki csak addig jutott el, hogy önállóság, de nem használják fel a közművelődés céljára biztosított keretet stb. Nem reális a Lenin utcai múzeum elgondolása, mert az Oktatási Igazgatóság épülete 19?4-re készül el, tehát az ottani megoldás csak a következő 5 éves terv feladata lehet. Az anyag néhány praktikus részét még egyszer mérjék be az elvtársak a javaslatok figyelembe vételével,* Bernáth elvtárs felszólalása azt ébresztette fel, hogy ne törekedjünk a maximaiizmusra, hanem kevesebbet, de jobbat adjanak. Nem szabad csodálkozni, hogy a rossz műsorokat nem látogatják. Az anyagból ki kell húzni, hogy premizáljuk a színház- és mozijegyeket. A művelődési igényt is meg kell fizetni mindenkinek saját magának* így ütött vissza az, hogy el voltak bűvölve attól, hogy milyen jó műsortervük van, milyen kitűnőek az előadóik és a szervezőik, mert hiszen minden bérletet eladtak az üzemeknek. Azonban mégis üres volt a színház. Javaslom a végrehajtó bizottságnak, hogy bízza meg dr. Várkonyi Imre, Kocsis László, Horváth Lajos és Kellner Bernát elvtársat azzal, hogy a vita alapján az anyagot dolgozzák át. Ahol szükséges az időpontokat pontosítsák. A módosított irányelv-tervezetet november 15ig hozzák vissza bemutatásra. A végrehajtó bizottság Németh Ferenc elvtárs összefoglalójával egyetértett.