MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1968

62. ő. e. 1968. január 16. (73-137. o.) - 2. Fontosabb feladatok a megye mezőgazdaságának fejlesztésére vonatkozó irányelvek végrehajtásával kapcsolatban. Előterjesztés: 86-92

Komoly probléma a gyenge tsz-ek beruházásának problémá­ja, hitellel való •ellátása. Az MB a hitelt megtérülés alapján adja, s a gyenge tsz-ek nem lesznek versenyképe­sek a jobban dolgozó tsz-ekkel. Ez okoz nagy gondot, s erre nincs még elképzelés. Probléma, hogy a tanácsok ve­zető állású dolgozói nem értik .a feladatukat a mezőgaz­daságot illetően. Elsősorban azt nézik, hogy mihez nincs joguk, s mi nem az ő feladatuk. Vannak téves nézetek, nem értik a szocialista állam szerepét, nem veszik figyelembe, hogy a szocialista állam funkcióit a reform nem módosí­totta. Tehát alapvető a gazdaságszervező munka a szocia­lista államban továbbra is. Ezt a feladatát közvetett vagy közvetlen eszközökön keresztül gyakorolja. A-koordináló szerepe megvan és a felelőssége sem csökkent. Inkább azt kell keresni % hogy az államapparátusnak mi a tennivalója. Ez visszalévó féladat és itt rendet kell teremteni. Solymossy Dezső elvtárs : A szakember és szakmunkás ellátottságot fontosnak tartjuk. A munkatervbe azért került bele, hogy a más megyében-ta­nuló fiataljainkat meglátogassuk és velük beszéljünk. Németh Ferenc elvtárs összefoglalóját Emlékezünk még, hogy október lo-én tárgyaltuk a barcsi járási végrehajtó bizottság jelentését. Annak nyomán ke­rült sor a mai napirend megvitatására. Akkor az volt a megállapításunk, hogy a közös gazdaságok fejlődésének a dinamikája egy kicsit lelassult - és annak ellenére, hogy a megyei tanácsnak megvannak a konkrét tervei - több ter­melőszövetkezetünk céltalanul dolgozik, hiányzik a kö­zéptávú tervük, aminek alapján bátrabban, elórelátóbban dolgozhatnának. Most már különösebb tervet nem kell készíteni, hanem a fő gondunk és feladatunk a korábbi években kidolgozott /a megyei tanács mezőgazdasági osztályának gondozásában lévő/ tervek megvalósítására kell, hogy összpontosuljon. A ren­delkezésre álló erőket - pártnál, tanácsoknál es tömeg­.szervezeteknél, a termelő üzemeknél - a megye általános célkitűzései, de különösen az üzemek termelési célkitűzé­seinek megvalósítására kéli mozgósitani. Minden erŐnk'és figyelmünk arra irányuljon, hogy ezeket megvalósítsák. Az 1968. évi feladatok végrehajtásáról rendszeres tájéko­zottságunk legyen. Tudjuk például, hogy hány szövetkezet­ben kezdenek hozzá a korszerű sertéstelep kiépítéséhez, vagy bővítéséhez, szarvasmarha-telep bővítéséhez stb. Tud­nunk kell ezt és akkor minden szervnek meg lehet szabni konkrétan a maga feladatát, s igy állandóan szemmel tart­hatjuk a végrehajtását is. így helyes 3öhm elvtárs mon­data, "hogy operatív segitséget kell adni a tanácsoknak az üzemek 1968; évi termelésfejlesztési elképzelései megva­lósításához .

Next

/
Oldalképek
Tartalom