MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1968

62. ő. e. 1968. január 16. (73-137. o.) - 3. A Munkásőrség munkájának értékelése az országos parancsnokság által tartott felügyeleti szemle megállapításai alapján. Jelentés: 96-103

Jelentés a megyei munkásőrség munkájának értékeléséről, a Munkásőrség Országos Parancsnoksága áltai tartott felügyeleti szemle megállapításai 'alapján. Területi párancsnokságunk munkáját 1967-ben is a Politi­kai Bizottság 1966, jan.4-i t valamint a megyei párt­vógrehaítóbizottság határozatai és az országos parancs­nokság által kiadott parancsok, utasitások alapján vé­gezto* Fokozottabban érvényesült a múlt évben a nevelési ennek hatására szilárduli munkásőreink politikai, erkölcsi és fegyelmi helyzete, s ezzel együtt erősödött megyénkben a munkásőrség megbecsülése is. Ezt munkásőreink elsősor­ban pártaaogbizatasuk jobb végrehajtásával, és a termelő munkában való helytállással érdemelték ki. A megyei parancsnokság 1967-ben is élvezte a pártvezetés bizalmát - a feladatok önálló végrehajtásában. Célkitűzésein!; megvalósítását nagyban elősegitette az. hogy tovább szélesedett-a párt irányitó és segitő musucája megyénk egész területén. 1967 novemberében - a munkásőrség országos parancsnoka által kiküldött - felügyeleti szemlebizottság megvizsgál­ta ós elemezte a területi parancsnokság és a járási egy­ségek harckészültségét - ezen belül a szervező,, a propa­ganda és kádermunkát; a parancsnokok felkészültséget; a vezetést k kiképzést; továbbképzések hatékonyságát; az ügyeleti ós őrszolgálat szervezését, ellátását; az anyagi technikai és pénzügyi helyzetet. A szemlebizottság az alábbiakat állapitotta meg: A megyei és járási pártszervek, a munkásőrséget irányitó-, segítő tevékenysége sokoldalúan tükröződik a megyei és az egységparancsnokságók életében ós fejlődésében. A pártszervek egy, helyenként két alkalommal tárgyalják a munkásőrség helyzetét,feladatait. A megyei- és járási pártvezetés rendszeresen kéthetenként, havonként kér tájékoztatást a parancsnokoktól - a'végzett munkáról. A pártbizottságok a fő feladatok végrehajtásának figye­lemmel kisérése mellett, esetenként a résakérdósekben is tájékozódnak ós üegitonek. Javult a parancsnokságok, párt-

Next

/
Oldalképek
Tartalom