MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1968
64. ő. e. 1968. június 15. (65-139. o.) - 1. A politikai bizottság 1965. január 12-i, Somogy megyére hozott határozata végrehajtásának állása. Jelentés: 68-108
- 14 Az építőipar meglevő kapacitásának folyamatos kihasználását a3«a- 7 dályozza a beruházások késedelmes és nem megfelelő műszaki, gazdasági előkészítése. Erre különösen nagy gondot kell fordítani az új gazdasági mechanizmus körülményei kö2ött. Szocialista építőiparunk három óv alatt történt jelentős felfutása következtében vizsgálat tárgyává kell tenni az eddig kialakult aranyokat, ós meg kell határozni a további fejlesztés célszerű folytatását, hogy biztosítva legyen a növekvő kapacitással egy idáben annak helyes összetétele, aránya és korszerűsége, hogy elejét vegyük a párhuzamos fejlesztéseknek. Az építőipari munkások bérszínvonalának javítását,, ennek érdekében a munkafeltételek" jobb biztosítását továbbra is figyelemmel kell kísérni, elő kell segíteni a munkahelyi szociális körülmények elfogadható állapotát is. Az állami szervolaiek minden építőipari szervezet fejlesztését támogatni.", segiteni kell. A termelőszövetkezetek építőipari társulásainak is mindjobban lehetőséget kell adni a jelentkező építési; Igényekből kivitelezésekre, meg kell erősíteni őket munkájukban, nert az épitési igények tömege ezt erőteljesen indokolja. Bátran kell folytatni a korszerű építési módok alkalmazását, különösen a termelőberuházások kivitelezésénél,;;éa ennek megfelelően, ezzel lépést tartva a szakmunkások képzését, biztositásat. A gépesítés növelésével, a munkaszervezés javításával, a minőségi' előírások-megtartásával fokozni kell az építőipari munka termelékenységét • Ismerve a mélyépitőipari vállalatok kapacitásának megnövekedését, az állami szervek igyekezzenek megyén belül minél több munkát biztosítani számukra. .-.'., fflfylekedés ' ' •"':'"• •'•*'" A megye közlekedési ágazatainak fejlesztésénél alapul szolgált a* a célkitűzés,: hogy az ipartelepítéssel és fejlesztéssel, aszőga** daságunk nagjciltemi termelésével együtt járóán növekvő személy- és áruforgalom lebönyolitásához optimális mennyiségben biztosítva legyenek az.utak, szállítóeszközök, vasúti felépítmények stb. A közlekedési szakágak területén 1965/67* években kimutatható fejlődés" megfelel az ötéves terv irányelveinek. A'közúti úthálózat törlesztésénél elértük, hogy valamennyi főközlekedési ; és alsóbbrendű úthálózatunk pormentes burkolattal van ellátva. Az elmúlt három óv alatt összesen 224 lem útfejlesztés történt, ebből 94 k$í főközlekedési út volt. Jelenleg a megye úthálózatának 49 ^~a állandó szilárd burkolatú út, amely az országos' átlagtól 8 ?S-kal van elmaradva. > '• •".•' .-*/'' ?-"* ; ^ Úthálózatunk további 54 %-a makadámút, moly összességében portalanítva lett, és ez az országos átlag mellett kiemelkedő eredmény.,