MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1965

45. ő. e. 1965. március 22. (172-230. o.) - 2. Különfélék: - f.) Egy régi munkásmozgalmi múlt elismertetése ügyében érkezett bejelentés kivizsgálása. Szóbeli tájékoztató: 220

g,/ Illés Dezső elvtárs : A múltkori végrehajtó bizottsági ülésen Szőke Pál elvtárs ki­fogásolta Györffy Antal elvtárs felterjesztését kormánykitün­tetésre azzal az indokkal, hogy Györffy elvtársnak valami köze volt a nyilas párthoz. Dombóvári elvtársék megnézték ezt a dolgot, hogy a vb. tagok előtt tisztázódjon ez a probléma. Megkérem Dombóvári elvtársat, hogy ismertesse a vizsgálat ered­ményét . Dombóvári László elvtárs: Korábban, amikor a régi párttagok bizottsága elkezdte működé­sét több bejelentés érkezett az Alföldről, hogy Györffy elv­társ tagja volt a nyilas pártnak. Erre a bejelentésre Szirmai Jenő elvtárs és Szőke Pál elvtárs válaszolt a pártközpontnak, Megirták, hogy kivizsgálták a bejelentést, és Györffy elvtárs nyllasságát bizonyitani senki nem tudja. Szóbakerült az is, hogy valószínű leánya tevékenykedett a nyi­las pártban annak reményében, hogy apját menteni tudja. A központból ujabb levél érkezett, hogy a kivizsgálás nem elé­gíti ki őket, alaposabb kivizsgálást kérnek, ami megtörtént. Ismételten Szirmai Jenő és Szőke Pál elvtársak aláírásával ment fel a levél a központba, melyben leírják, hogy Györffy elvtárs nem volt tagja a nyilas pártnak és kérik a Központi Bizottsá­got, hogy munkásmozgalmát és párttagságát igazoltnak ismerjék el, A pártközpont külön nem vizsgálta ezt a kérdést és régi munkásmozgalmát és párttagságát elismerték, Dr. Sóly o m Gáb or elvtárs: •••lll—(.MiH.II I— l»I.I..I.M.I|Hl..l|H..A*l».I.Hll. M l|l|ll,..IMH..a..ll..ll •.!•!•• II IW1.W II»II.«,IIM i» W •H'l »• ••— Nem értem, hogy Szőke elvtárs miért vetette fel ezt a prob­lémát akkor, amikor ő vizsgálta ki? íT é m e t h Eerenc elvtárs: Kedves Elvtársak! Ha az ember valamiben bizonytalan joggal.kér magyarázatot. Ennek a kérésnek mindenkor eleget kell tenni. Györffy elvtárs esetében teljesen téves bemondás alapján meg­oszlott a vb. véleménye. Szőke elvtárs ellene szavazott olyan dologban, amiben "nem volt biztos. Ilyen személyi ügyekben haj­lamosak vagyunk arra, hogy problémázzunk. Nem válhatunk szub­jektív dolgok hordozóivá. Ez nehezíti a végrehajtó bizottság munkáját. Szőke Pál elvtárs: Sértő rám nézve, hogy felelőtlenül nyilatkoztam ebben a dolog­ban. Határozottan emlékszem arra, hogy Györffy elvtárs be­vallotta, hogy a lánya belépett a nyilas pártba, hogy megment­se őt. Elnézést kérek, de lehet, hogy ezután is lesz ilyen do­log. Ha rajtam múlna most is azt mondom, hogy érdemesebb em­bernek tudtam volna javasolni a kitüntetést, mint Györffy elv­társnak. Ez volt a véleményem, amit a vb. leszavazott.

Next

/
Oldalképek
Tartalom