MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1965
50. ő. e. 1965. november 23. (63-102. o.) - 2. Az MSZMP SÁÉV Üzemi Bizottságának gazdaságszervező és politikai nevelő munkája. Jelentés: 88-94 - Szóbeli kiegészítés: 95
A főigazgatóság vezetője Bondor elvtárs itt volt és Ígéretet tett arra, hogy a távoli jövőben házgyárat kivannak létrehozni a megyében. Szőke elvtárs kérdésére válaszolva: a nem teljesítménybérben dolgozók aránya: 64- százaléka a dolgozóknak darabbéres, 22 %-a időbéres + norma, 8 %-a csak időbéres. Hogy miért nem vette át a vállalat a blokkgyártást? Mi kértük, hogy adják át. Azt a választ kaptuk, hogy az EM-nek egyforma vállalatai vagyunk, egyezzünk meg, majd kényszeritik a fcéüeg téglagyárat, hogy adjon nekünk téglát. így tehát nincs megoldva a blokkgyártás. Nekem meggyőződésem, hogy egy-két frissitést kell alkalmazni a vállalatnál. Ebből nem lehet engedni, s ez a folyamat már megkezdődött. így pl. a munka-bérügyi vonalat sikerült megerősíteni. A közeljövőben a műszaki vonallal ugyanezt kell tenni. Nehéz feladat'lesz politikailag és szakmailag megfelelő embereket találni. Jelenleg öt mérnökkel tárgyalunk. Ehhez kérem a végrehajtó bizottság segítségét. Főleg lakásügyben, hogy a műszaki embereket ide tudjuk telepíteni. Németh Ferenc elvtárs : Mondanivalómat a gazdasági-műszaki és a pártvezetés problémájára szeretném korlátozni. Mielőtt erre rátérnék egy-két dolgot a Somogy megyei Építőipari Vállalat jelentőségéről. Ismeretesek a problémák, a vállalatéi kulcshelyet foglal el, a megye általános fejlődése nagyban függ az építőipari vállalat tevékenységétől. A végrehajtó bizottság előtt közismert, hogy hossau esztendőkön át az Állami építőipari Vállalat vezetését a ziláltság jellemezte. Egyik oldalon a gazdasági vezetésre - elsősorban bizonyos mértékig a műszaki vezetésre - az álradikális jelenségek voltak jellemzők. Tehát egyik oldalon harcos ,r bolsevikok"-nak mutatkoztak, ugyanakkor lépten-nyomon megsértették a párt erkölcsi normáit. Tehát nélkülözte a vállalat a párt elvi vezetését, s ebből számtalan baj keletkezett. Az előbb emiitett vezetést /elsőszámú vezetőkre gondolok/ felváltotta egy politikailag bizonytalan vezetés /erre utólag jöttünk rá/ annak ellenére, hogy a megyei pártbizottság a tanáccsal együtt maximálisan támogatta az építőipar vezetését és nagyfokú' bizalmat élveztek az elvtársak. S eljutottunk oda, ahol vagyunk. Most az építőipari vállalat vezetése elvileg, politikailag, erkölcsileg szilárdnak mondható és kialakulóban lévő jó vezetéssel állunk szembe. Ez a vezetés véleményünk szerint s az ÉM szerint is maximális bizalmat és támogatást érdemelj Hogy ezt el merem mondani, tapasztalatra alapozom és részben azokra az okfejtésekre, amit Zeleznik elvtárs elmondott. Látják saját hibáikat és látják a kivezető utat is. Ez nagyon lényeges kérdés. Ez önmagában véve is biztosíték arra, hogy leküzdjük az építőipari vállalaton belüli nehézségeket. Az előbb emiitett ziláltság állapotában lévő vezetésre sokkal jobban hatottak az objektív tényezők, mint egy szilárd vezetésre /ezt szélesebb körben értem/. Ilyen vezetés sokkal jobban át tudja hidalni a