MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1965
50. ő. e. 1965. november 23. (63-102. o.) - 2. Az MSZMP SÁÉV Üzemi Bizottságának gazdaságszervező és politikai nevelő munkája. Jelentés: 88-94 - Szóbeli kiegészítés: 95
jelenleg meglévő és a jövőben várható nehézségeket. Hangsúlyozom, hogy kialakulóban lévő, stabilizálódó vállalattal állunk szembe. Ha itt végleg helyreáll a rend, a vezetés egységes 'lesz, akkor azt a viszonylagos lemaradást be tudjuk pótolni. Az épitőipari pártbizottság uj szervezet. Munkájuk értékelésénél figyelembe kell venni, hogy 2-3 hónapos múltra tekinthet vissza. Azonban a mércét ennek ellenére fel kell állítani és ugy^látom, hogy sok a tennivaló a gazdasági, műszaki vezetés részéről is, de a pártbizottság részéről is; hogy az épitőipari pártszervezetek elfoglalják méltó helyüket. ügy látom, hog;7 2 ezer fős épitőgárda között a 15o fős pártszervezet sokkal többre lesz képes, ha szervezetileg, politikailag erősebb lesz. Jelenleg még sok tekintetben ez nem mondható el, őrlődnek'bizonyos kérdések fölött, elég szűk körben topognak. Egy kicsit ki kell törni ebből a szűk körből és a politikai élet irányítását, az emberek formálását hatékonyabbá kell tenni. Legfőképpen a munkások közötti politikai munkára gondolok, de a központot sem szabad kihagyni. "Ki kell nyitni az ablakot",mert áporodott a légkör az épitőipari vállalat központjában. A munka-' sok méltán várhatják, hogy a központban is "friss levegő" legyen. Tehát az épitőipari pártszervezetek munkáját segíteni, támogatni kell. Határozatban kellene az épitőipari pártszervezetek tevékenységét jobban "testre szabni". Azt javaslom, hogy irányuljon ez a határozat a politikai munka megjavítására. A politikai munka megjavításának a "miként"-jét kell meghatározni. Javaslom, hogy a gazdaságszervező munkának a javítását jobban körvonalazzák a határozatban és ne vállalja magára a pártbizottság ennek a sok kérdésnek a megoldását. Ezt végezze az igazgatóság, a műszakiak, s mindazok, akikre ez tartozik. Nem akarom szétválasztani a gazdasági munkát a politikai munkától, de a pártbizottság ne a típustervekkel és bérgazdálkodással foglalkozzon, ezzel foglalkozzon az igazgató és a főkönyvelő. Javaslom, hogy irányuljon a határozati javaslat a társadalmi és tömegszervezeti munka megjavítására. /A KISZ szervezet egy kicsit lomha/. Sok az ifjúmunkás, a vállalat fele fiatal korban ' van, ezért tökéletesíteni kell a KISZ munkáját. Ez pártmunka is. Egy-két szót még a gazdasági vezetésről: engem megnyugtat személy szerint az ? hogy terveik, koncepcióik vannak. Váljon ez-mindenki ügyévé a vállalatnak, ne csak lo-15 ember gondja legyen. Mi hívunk mindenkit, nincs előítéletünk, mindenkinek segíteni kell, s a főmérnök elvtárs sem "lóghat ki" a sorból, a normális emberi kapcsolatokat fenn kell tartani. Zeleznik elvtárs felé nagy várakozással tekintenek sokan. Nehogy asszimiláljon, nehogy alább hagyjon a lelkesedés, csak a tapasztalatai alapján értékelje a munkatársait. Azt javaslom, hogy amikor a vezetésről beszélünk törekedjenek arra, hogy a gazdasági és műszaki vezetés egységes legyen.