MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1964
37. ő. e. 1964. március 16. Rendkívüli ülés (52-113. o.) - 1. Pártbizottsági ülés anyagainak előterjesztése. Szóbeli beszámoló: 54-76
, „öl Ilossau idő óta az 1963-as év volt az első, amikor a kenyérgabona vetéstervét teljesítettük, sőt túlteljesítettük. Megyénk termelőszövetkezetei 114,500 holdon vetettek búzát és rozsot, tízzel megtettük az első döntő lépést az emiitett országos célkitűzés megvalósításáért. Egyértelműen nagy horderejűnek tekinthetjük az őszi vetés sikerét. Akadtak azonban ménelyek, akik a múlt év őszén ugy gondolták: most megfeszítjük erőnket, megfogjuk a munka boldogabb vé&ét, elvetünk amennyit kell, utána más években aztán ugy sem lesz ez olyan fontos dolog. Nem kellet tul hosszú idő ahhoz, mindössze néhány hónap telt el azóta és jövőra vonatkozóan máris határozottan megmondhatjuk: a vetés nemcsak 1963 őszén számitott alapvető feladatnak! Az ország kenyérellátásának bijzrtositása a magyar mezőgazdaságnak a jövőben is becsületbeli kötelessége lesz és az is marad. Milyen tennivaló hárul ebből megyénk termelőszövetkezeteire? Tartsuk okvetlenül megoldandó feladatunknak, hogy az idei év őszén is legalább akkora területen vessünk búzát és rozsot mint tavaly. Erre még a holdanként! hozamok bizonyos mérvű emelkedése mellett is szükség lesz. Jó előre vegyék hát számításba termelőszövetkezeteink ezt a termelési kötelezettségüket, hogy legyen idejük kellő gondossággal megfelelő körültekintéssel és alapos szervezettséggel felkészülni az őszi vetésre, a kenyérgabona termelés további fejlesztésére. A kenyérgabona termeléshez még csupán egy megjegyzést. Á kenyérgabona összes vetésterületén belül mintegy 25 ezer holdat foglal el a rozs. A szakemberek megállapítása szerint ebből mintegy 7-8 ezer holdra tehető az a terület, amely búzát biztonságosabban, tehát nagyobb eredménnyel teremne. Holdanként ez mintegy 3 mázsás gabonatöbbletet jelentene. Érdemes tehát ezen elgondolkodni az érdekelt termelőszövetkezeti és járási vezetőknek. Szükségesnek tartjuk, hogy már az idei őszi vetéstervülcet is ennek figyelembevételével állit sák össze, tehát mondjuk ki elvként: ahol a búza többet terem, mint a rozs, ott búzát termeljünk. Az állatállomány biztonságos eltartásához az állattenyésztés \ további fejlesztéséhez elengedhetetlenül szükséges a takarmánytermelés erőteljesebb fokozása. Mondjuk ki: megyei pártbizottságunk plénumán: nem tartjuk törvényszerűnek, hogy a takarmányhiány évről-évre megismétlődik, nem tartjuk megváltoztathatatlannak azt a helyzetet, hogy egyik év után a másikban is a kelletténél kevesebb takarmányt termelünk és ezzel : : olyan kedvezőtlen állapotot idézünk elő, hagy állataink az esztendő néhány hónapjában évről-évre koplaljanak, létfenntartó takarmányon tengődjenek szövetkezeteink egy részében.