MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1963

32. ő. e. 1963. augusztus 12. (43-80. o.) - 1. A Somogyi Néplap szerkesztőségének munkája. Jelentés: 45-53 - Szóbeli kiegészítés: 54

Ezen a területen sürgősen kell változtatni. Talán segíteni fog az, ha a marxista-képzést elősegitjük. Helyesnek tartom azt a javaslatot, hogy mélyiteni kell az ér­telmiséggel a kapcsolatot, főleg a pedagógus réteggel. Több cikket kellene külső emberektől szereani. Pl. a szakembereirt öl, ez szinesebbé tenné a lapot. A lap fejlődött, a megye dolgozói szeretik. Az értelmiség köré­ben nem olyan népszerű, mint a dolgozók körében, ezért is szük­séges szakemberektől beszerezni cikkeket, hogy az értelmiséget is bevonjuk. Kocsis László , elvtárs ; Másfél évvel ezelőtt tárgyalta a VB ezt asmunkát. Ha vissza ­tekintünk olyan látszata lehet a dolgoknak, hogy ez elég régen volt. De ha a tényeket nézzük, ez az idő nem tűnik olyan nagy­nak. A pártértekézléten, ha röviden is, de szóba került a sajtó munkája és megállapította, hogy a Somogyi Néplap jól dolgozik, pozitiv irányban viszi a párt politikájának ismertetését. Egyetértek Róna elvtárssal; annak ellenére, hogy még mindig van kifogásolni való, emelkedett a lapnak a színvonala. Egyik kifogás, hogy a lap külpolitikai része nem elég szerkesz­tett és nem eléggé friss. De ha most nézzük, azt látjuk, hogy igyekeztek előre menni az elvtársak. A másik terület, ahol látszik ae fejlődés; pl. a szám-emelkedés Hétezernél nagyobb példányszámban sikerült előre menni. Itt el­ismerően kell szólni a szerkesztők terjesztői-munkájáról, amit több vasárnapon keresztül végeztek a legnehezebb községekben* Egyetértek azzal, hogy a megyei pártbizottság segitséget adott a lapnak. Itt ki kell emelni a mezőgazdasági rovatot. Ez a róva vitte legkövetkezetesebben végig a párt politikáját. Ha figyelembe vesszük azt, hogy a megye összes családjai közül minden harmadik család előfizetője a lapnak, akkor azt látjuk,, kogy valóban egyet lehet érteni a pártértekezlet értékelésével, hogy pozitiv erőt vitt a párt politikájába. Hiba még azonban az, hogy megjelennek megalapozatlan cikkek és egy sor cikk, csak leiró jellegű, de tanácsot, útmutatást nem ad. Ezek azok, amiket a pártértekezlet felvetett,nagyjából ma is fennállnak. A kulturális rovattal kapcsolatban; egyet-értek azzal, amit a jelentés tartalmazott, hogy a kulturális tevékenység elégtelen­ségének oka, hogy nem ismerik a kulturális ügyeket eléggé azok, akik ezzel foglalkoznak és a másik oka, hogy az ott dolgozó em­berek nagyon sértődékeny emberek. A kulturális rovatnál rendszertelenségről és aránytalanságról beszélhetünk, egyszer sokat, máskor igen keveset lehet találni, s nem lehet találni elvi cikkeket. Elég csak arra hivatkozni, hogy az utóbbi időben három nagy cikk jelent meg és előtte volt egy időszak, amikor keresni kellett a kulturális cikkeket.

Next

/
Oldalképek
Tartalom