MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1963
33. ő. e. 1963. november 11. (185-213. o.) - 1. A politikai bizottság 1962. január 22-i, a Magyar Testnevelési és Sportszövetség megalakítására hozott határozatának végrehajtása megyénkbgen. Jelentés: 187-194
fiOl w Németh Ferenc elvtárs : A következőkkel szeretném kezdeni; a Végrehajtó Bizottság . igényeit nem elégitette ki ez a jelentés. Jó-lehet a szervezeti lebonyolításról sok mindent megtudtunk, ez a rész elfogadható, azonban sok mindent nem tudtunk meg, amit kellett volna tudnunk. Helytelen az a felfogás, hogy félévig szervezeti munkát, félévig politikai munkát -végzünk. Ízt nem lehet elválasztani egymástól. Ha a határozatot figyelmesen elolvassuk; állami alapokról tömegszervezeti alapokra kell helyezni állami támogatással a sportot, a párt befolyását érvényesíteni kell minden szinten. Ez szerves egységet kell képezzen. Fő feladat megértetni legalább a vezetőkkel a párt politikáját. A kaposvári városi pártbizottság a Politikai Bizottság határozatának végrehajtását elmulasztotta, erre figyelmeztetni kell őket. De a sporttestület felelősségét nem lehet átruházni. A határozat ugy intézkedik, hogy a pártcsoportokon túlmenően ahol sportkör van, ott a partvezetőségen belül is legyen egy elvtárs, aki a sporttal foglalkozik, hogy elvi alapokból kiindulva, kiláboljunk a bajokból, a hibákból. Ti. a sportnál jelentkezik légjobban a rendetlenség^ itt még a régi erkölcsök érvényesülnek, az uj szocialista erkölcsök még nem érvénye sülnek. Helytelenül, kialakult egy olyan nézet t hogy mindenhol igy van a psport területén. S mindig ugy vetődött fel, hogy országosan is igy van ez. Nem országosan lehet megoldani ezeket a hibákat, hanem helyileg elsősorban, mindenütt, s akkor országosan is megoldódik. A határozat foglalkozik a sportolók nevelésével, másrészt a szurkolók befolyásával. Egyik legnagyobb tömegszervezetünk a Sport testület, sokezer emberrel állunk szembe. A sport ki volt adva mindenütt albérletbe , -kivéve a T$xtilmüveket, ahol Németh elvtárs személyesen foglalkozik vele - voltak ugyan, akik foglalkoztak vele, kézbe vették, főleg olyanok, akik a közéletté* területéről kiszorultak és ezek politika mentes sportot teremtettek. Ők tették tönkre az egyesületeket. Komoly politikai felelősség terhel minket ezért. A Politikai Bizottság sportról szóló határozatát végre kell hajtani, komolyan kell ezt az ügyet venni. Uj tömegszervezetről van szó, és sok függ az indulástól. Véleményem szerint, ami a Politikai Bizottság határozatának végrehajtásán történt mulasztásokat illetően sürgősen be kell pótolni. Nagy munka volt ez, amit eddig végeztek elvtársaink, de nem kielégítő, sokkal határozattabban kell fellépni. Vermes elvtársnak is határozottabban kell dolgoani.. A PB. határozatából adódóan mindenhol hozzáértő embereket kell alkalmazni. Elsősorban a megyei vezetésben olyan elvtársakat kell munkába állitani, akik a helyzet urai tudnak maradni.