MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1963
33. ő. e. 1963. november 11. (185-213. o.) - 1. A politikai bizottság 1962. január 22-i, a Magyar Testnevelési és Sportszövetség megalakítására hozott határozatának végrehajtása megyénkbgen. Jelentés: 187-194
&z -Í 9 A jövőben már nem szidhatunk senkit, mert elsősorban mi leszünk a felelősek, Ízért olyan embereket kell ide tenni, akik megfelelnek a követelményeknek. Három hónapot adunk erre és alaposan meg kell nézni ezt a területet. Hangsúlyozom nem olyan határozatról van szó, hogy a Temesit kitegyük, de erre a területre egész emberek kellenek, A kaposvári városi pártbizottságot figyelmeztetni kell, hogy egy hónapon belül gondoskodjanak arról, hogy ezt a kérdést tárgyaljak meg. Szőke elvtárs által felvetett dolog tisztázódott. Javaslom, hogy ezt is helyére kell tenni* Wirth elvtárs nagyon komoly problémát vetett fel, A tömeg i' sport problémáját és az élsportolók problémáját vetette fel* Alapjában véve, ahol jó a tömegsport, ott jónak kell lenni az élsportnak is. Ennek a szerves egységét meg kell terem teni. mert könnyen elferdülhet a dolog, ha kiemelünk egy-két* sportolót, A tömegsport érdekében többét kellett volna tenni. Még kell teremteni a feltételeit annak, hogy az élsportolók az I.osztályba kerüljenek. Ami az anyagi bázist illeti, feltétlen differenciálni kell. Anyagi eszközökkel is segiteni kell, de az egyenlősdi alapot nem lehet megteremteni, Tudatában kell lenni annak, hogy lesznek még kevésbbé jól felszerelt csapataink. Társadalmi utón teremtsük meg a sportolás lehetőségét. Dombóvári elvtársnak igaza van, amikor azt mondta, hogy a tagság sorait rendezni kell. Nagy elvtárs javasolta, hogy a téli hónapokat használjuk fel arra, hogy ezen a területen is előre tudjuk menni. Amit a sajtóval kapcsolatban elmondott Szikora elvtárs, idáig nem tudunk elmenni. Minden esetre felhivjuk a figyelmét most Wirth elvtársnak, hogy vegye ezt is figyelembe. A sportrovatot használjuk fel jobban. De eztbizzuk a főszerkesz tőre az agit-prop, osztállyal közösen. Még egy néhány szót arról, hogy kiszorulnak a kaposvári sportolók, ETem tudjuk elfogadni ezeket a dolgokat, hogy a meg lévő létesítményeket felszámolják, s helyette uj létesitmé nyéket hozzanak létre. Az államunk erre nincs pénze. A megyei tanácsnak hivjuk fel a figyelmét, hogy a Dózsa sportpálya ügyét rendezzek. A meglévő pályát nem rombolhatjuk le,'Az emberek sem vennék komolyan, nem értenének meg bennünket. Amit a jelentés elmulasztott a hátralévő időben lehet pótolni jó munkával. Továbbra is figyelemmel kell kisérni az MTST munkáját és segítséget kell adni nekik. VB, egyetért az elhangzottakkal.