MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1963
33. ő. e. 1963. november 11. (185-213. o.) - 1. A politikai bizottság 1962. január 22-i, a Magyar Testnevelési és Sportszövetség megalakítására hozott határozatának végrehajtása megyénkbgen. Jelentés: 187-194
#N ISné "7 l 7 Verme s Imre elvtárs : A hozzászólások sok olyan kérdéssel foglalkoztak, amiket a jelentésbea nem tudtunk bevenni, ezekkel a felvetett problémákkal egyetértek, de mi ilyen dolgokkal nem foglalkozhattunk az anyagban, A szakszervezettel kapcsolatban Dombóvári elvtárs már el mondotta a dolgokat, Azonkivül ennek országos jelentősége van. Mi a SzOT Sportosztályán elmondottuk. Minden megyében ez meg volt, mert ilyen alkalom több van. Amit a jelentésbe bevettem, az nalóban elhangzott, Itt is kérünk segitséget, már Dombóvári elvtársnál is kértünk. Másik dolog a tagdíj kérdése, Levonásos tagdij-fizetés csak a Textilmüveknél, a Euhaüzemnél és a MÁV-nál volt. Ezt vi szont a dolgozók Írásos hozzájárulása alapján vonták le. Amit Nagy Lajos elvtárs felvetett a sportolók nevelésével kapcsolatban; erről sokat lehetne beszélni. Ez egy országos probléma sport vonatkozásban. Mindig is akadt egy-két, vagy tiz ilyen sportoló, főleg a labdarugó vonalon, de nagy hi -• bak nem voltak. Ezt a gazdasági vezetők elvtelensége okozta. Ezeket a fennálló hibákat csak közösen a gazdasági vezetők kel tudjuk megoldani, és itt segitséget kérünk, A gazdasági vezetés kérdésében is igen sok probléma merült fel. Elsősorban beszélni lehetne a gazdasági vezetők szem leletéről és helytelen álláspontjukról a sportolók magatartásával kapcsolatban. Erre nem tértem ki az anyagban, de ez országos jelenség, rendezni kellene ezeket. Mi elmondjuk itt a mi sportolóinknak, hogyan éljenek helyesen, milyen legyen a magatartásuk, de hát ők is olvassák az újságot /Népsportot/ és értesülnek a dolgokról. Ilyenkor nehéz fellépni egyes esetekben, mert elénk teszik az újságot* Bár egyre-inkább kezd eltűnni a sportolók részéről ez a szem-* lelet, közülük egyre többen dolgozni; / Azt nem merném állítani, hogy becsületesen is dolgoznak,/ Nekünk az a kérésünk^ hogy a gazdasági vezetők is légyenek következetesebbek. Tóbb oldalról folyik a nevelésük, / Kisz, Szakszervezet / de a gazdasági vezetők részéről több töBő dés szükséges. Azzal egyet lehet érteni, hogy az átszervezéssel kapcsolatban a sportolók nagyrésze még nem látja világosan a helyes utat. Mi 1964 már c-ig be akarjuk fejezni. Az apparátus kérdésével kapcsolatban; mi nem vagyunk sokan. Ketten vagyunk függetlenítettek. A mi feladatainkat főleg társadalmi munkával kell megoldani. így is nagy problémát jelentett, hogy Temesi elvtárs egy évig beteg volt. Itt szeretném Szőke elvtársnak elmondani, hogy Andrősits elvtárs nálunk nem aktivá, hanem elnökhelyettes, tehát egyenrangú vezető. A többi felvetett problémával egyetértünk, Feltétlenül helyeá| amit Wirth elvtárs emiitett, azt is meg lehet oldani.