MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1960

17. ő. e. 1960. szeptember 10. (2-51. o.) - 1. A csurgói járási pártbizottság irányító, ellenőrző munkája az alapszervezetek felé. Jelentések: 4-19

Heve s i János elvtárs összefoglalója az első napirendhez: Egy-két olyan dolgot szeretnék elmondani, amit ugy gondolom, hogy nem árt aláhúzni. Hogy esetenként a megyei párt vb. egy-egy járási pártbizottság munkáját napirendre tüzai, ezzel az a célunk, hogy segitséget adjunk az elvtársak munkájához, megnézzük azokat az eredményeket, amit az elvtársak a járásban elértek, hogy politi­kai, gazdasági téren értékeljük a munkájukat. Felhívjuk a hibák­ra, hiányosságokra a figyelmet és megszabjuk a további tenniva­lókat. A mai ülésnek is ez volt a célja. Ugy gondoljuk, hogy hasznos ez a módszer és a továbbiakban is alkalmazni kivanjuk. Ami a csurgói járási pártbizottság irányitó tevékenységét ille­ti, - a hibák ellenére is, amik fenn állnak - jelentős eredmé­nyeket értek el. Országos viszonylatban különösen a tsz-ek lét­rehozása, a mezőgazdaság átszervezése területén a munkának az élharcosai a pártszervezetekj a kommunisták voltak. így Somogy megyében is és a csurgói járásban is a kommunisták és a járási pártbizottság volt az, aki irányította és szervezte ezt a mun­kát. Az elvtársak ezen a területen véleményünk szerint jó mun­kát végeztek a kisebb hibáktól eltekintve. Nem véletlen azért elvtársak, hogy itt a csurgói járásban is az idei terméseredmé­nyek, a tsz tagoknak a munkához való hozzáállása sokkal jobb volt. mint évekkel ezelőtt bármikor. Ezekben az eredményekben feltetlen benne van a járási pártbizottság irányitó munkája, az alapszervezetek jó munkája, a kommunisták jó munkája, mert e nélkül a járás sem lett volna tsz járás és nem tartanának ott, ahol jelenleg tartanak. Lehetett volna-e nagyobb eredményeket elérni? Ha ezek a kérdések, amik itt felszínre kerültek, előbb kerültek volna felazinre, ak­kor komolyabb eredményeket tudtak volna elérni. Minden adottság, minden lehetőség megvan arra, hogy a csurgói járásban is az elv­társak a lehetőségeket figyelembe véve a jövőben még nagyobb, még komolyabb eredményeket érjenek el,- amit a megyei pártbi­zottság el is vár ettől a járástól. Az apparátus törzsgárdája politikailag jól felkészült elvtársakkal rendelkezik. Egy ilyen apparátustól, ahol ennyi pártiskolát végzett elvtárs van, joggal többet várhat el a megyei pártbizottság. Az elhangzott javaslatok, bírálatok, amik a járási pártbizottság irányitó tevékenységét, munkáját illetik, nagyon megszívlelen­dők, mert ténylegesen ilyen hibák vannak a járási pártbizottság munkájában. Véleményünk szerint a járási pártbizottság vezeté­sét sokkal konkrétabbá kell tenni és ténylegesen azokra a dol­gokra kell az erőt irányitani, amiről Szirmai és Illés elvtár­sak beszéltek, - amik a legégetőbb problémák a járásban. Itt van Somogyudvarhely. Ez olyan probléma volt a járás politikai, gazdasági életében^ hogy ha ott az elvtársak időben intézked­nek ? akkor Berzencén is egész más a hangulat és ezek a prob­lémák nem csaptak volna át Berzencére, - de kicsinyeskedtek a járási vezetők. Nem ismerték fel, hogy ha ott gyökeresen nem csinálnak rendet, akkor ebből az egész járásra komoly kár szár­mazik. Határozottabban, keményebben, következetesebben kell a hibák ellen fellépni. Itt volt Iharosberény. Megint probléma van. Ha a járási pártbizottság nagyon határozottan, következe­tesen nem fog fellépni, - nem arról van szó, hogy szórjunk ki embereket a pártból - problémák lesznek. Menjenek ki az elvtársak, nézzék meg, hogy mi okozza ott az ellentéteket a párttagok kö­zött és tegyenek rendet. Persze ezt egy nap alatt nem lehet meg­oldani.

Next

/
Oldalképek
Tartalom