MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1960

15. ő. e. 1960. május 7. (90-141. o.) - 4. Különfélék: - c.) Pártfegyelmi büntetések elbírálása. Jegyzőkönyv: 131-141

- 5 ­ffelhallgatva t Behiva : . Kádas Pál 6b Kádas Pál Dergecz István Határózattorvozet: A vizsgálat során megállapítást nyert, hogy Kádas elvtárs teljesen tudtán kivül esett ebbe az ügybe és teljesen jó­zan állapotban. Az is megállapítást nyert, hogy Kádas elv­társ abszolút semmiféle pénzt nem adott a közösülésért a fiatalabb Hűmmel lánynak. De nem adott a gépkocsivezető, sem Kresz. Kádas elvtárs mindössze egy kör duplát fize­tett az asztaltársaságnak. Az éttermi cekket, valamint a aaobaszámlát Kresz fizette ki. Megállapitast nyert az is, hogy Kádas elvtárs ezzel a cse­lekedetével, annak ellenére, hogy tudtán kivül" esett az ügybe, ártott a párt erkölcsi szabályainak és saját tekin­télyének is, elsősorban munkatársai előtt. Sulyosbitó kö­rülménynek számit,, hogy Kádas elvtársnak, mint a fegyelmi bizottság régi tagjának ós mint egy megyei vállalat igaz­gatójának nem szabad lőtt volna elkövetni a leirt cselek­ménytj hanem neki kellett volna figyelmeztetni gépkocsi- • vezetőjét ós beosztottját, hogy ilyet elkövetni nem lehet, Ényhitő körülménynek lőhet felvetni, hogy munkáját min­denkor becsületesen elvégezte, mint fegyelmi bizottsági tag a pártmunkát lelkiismeretesen végzi, hasonló eset Vele még nem t>rtént meg, ényhitő körülménynek számit az is, hogy nem az ő kezdeményezésére történt a lányok kivi­tele, csak Ugy csöppent bele tudtán kivül. Enyhitő körül­mény a.z.iis, hogy az eset megtörténte után nem keresett ujabb.'alkalmat egyik nővel való közösülésre sem. Ezért; javasoljuk a megyei párt yb-nek. hogy Kádas Pál elvtársat elkövetett hibájáért reszesiise dorgáMs párt­büntetésben^ """" * ' ------- -- ^

Next

/
Oldalképek
Tartalom