MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1960
15. ő. e. 1960. május 7. (90-141. o.) - 4. Különfélék: - c.) Pártfegyelmi büntetések elbírálása. Jegyzőkönyv: 131-141
/10b - 6 Fegyi .^cdó: Szabó Sándor egy7TOV196o, ISf T m á a Józsofné született 1923* Iharosborény, Iskolai végzettsége 6 elemi. Származása paraszt. Foglalkozása htb. 1954. óta párttag. Férjezett, három gyermeke van, férje párttag* A hat- elemi elvégzése után családjával együtt dolgozott a mezőgazdaságban, majd 1938.-ban férjohozment. 1939#-ben megkapta apai örökségét, melynek egyrészót boltba fektette be. Ezután hamarosan férjétől elvált, majd 1947#-ben ismét férj-eheziaent* Két évi házasság után ismét-elváltak, visszakerült Iharosborénybe. 19£o,-ben MNDSz tag lett és részt~ vott a tanácsválasztásokon is. Majd a napközi otthon szakácsnője* később az erdőgazdaság szakácsnője lett, 1951»ben lépetrb az Úttörő tsz-ben, mint mezőgazdasági munkás dolgozott. 19^1* októberében tsz könyvelői tanfolyamra ment. Ezután Csurgóra került az Újélet tsz-be, mint könyvelő, majd 1954.-ben a csurgói téglagyárnál lett adminisztrátor. Jelenleg mint htb. dolgozik. Férje a helyi tanács elnöke* A járási párt vb. 196o. március 3»-i ülésén a pártból kizárta. Ez ellen felletozett a megyei párt vb-hez. A megyei fegyelmi bizottság megvizsgálta Tamás Józsofné fellebezését és a következőket állapitotta meg: Az iharosborényi pártszervezet tagsága között igen sok -ellentét volt az utóbbi időben. Az ellentétek elsősorban íDomás Józsefnétől erednek. A faluban ugy viselkedett, mint valami kiskirály, mint akin as emberek elhelyezése és leváltása múlik. Párttaggyülésekon nem folyt inastól vita, mint Tamásné, Novákné és Agné közötti ellentétekről. Tamásné, Agné és üovákné egymás ellen igen sok rágalmat hoztak fel. Az ellentétek abból adódtak köztük, hogy 1958»-b&n Tamásné Nováknénak felajánlotta a borát és pálinkádat eladásra, amit Novákné nem fogadott el. Ezután .TanásneNováte^ nét mindennek elmondta és összevesztek. Agné és .Tamásné között pedig,ott kezdődött az ellentét, hogy Tamásné, Agnét a mozi pénztárosságból letakarta váltatni, es ellene a MQKEP-hez minden helytelen dolgot felhozott. Ezután állandó volt a veszekedés Agné, Novákne és Tamásné között* Egynö~ tanácsülés alkalmával Tamásné. az asszonyok előtt ki^eleatetite Agné és Novákné távoliétében. hogy ilyen asszonyokra,.:« mint nevezettek a nőtanácsban semmi szükség nincs. A nőtanácsnak csak becsületes asszonyokra van szüksége* : , A népfront vezetőségválasztás idején Tamásné találkozott Sósáéval, az utón, aki a népfront vezetőségi ülésre ment* Megállitotta Sósnét és azt mondta neki, hogy nincs semmi értelme elmenned a vezetőségi ülésre,' mert téged csak a Végéja választottak vezetőségi tagnak, mert már más nem volt 0 Megjegyzendő, hogy Tamásné azon a népfront vezetőségválasztó gyűlésen nem volt o^t, ahol Sósnét a vezetőségbe Választották, csak férje. Es igy férjétől hallotta, hogy