MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1960

18. ő. e. 1960. december 3. (137-195. o.) - 1. A Somogy Megyei Tanács V. B. irányító, ellenőrző és segítő munkája a szakigazgatási szervek és a járási tanácsok végrehajtó bizottságai irányában. Jelentés: 139-151 - Kiegészítő jelentés: 153-156

László István elvtárs: **& Az ellenjelentés felveti, hogy az az osztályértekezlet, amit összehívtunk, semmit nem adott. Ezzel nem értek egyet, egye­dül Kardos elvtárs volt az, aki nem akarta összehívni. Felvetődött, hogy a pénzügyi osztálynak van gépkocsija, és központi irányítás alá vettük az ellátást. Másik osztály is igy kapott egy gépkocsit, és onnan is elvontuk azért, mert a dolgozók részéről olyan jelzések jöttek, hogy az osztály­vezetők saját maguknak kisajátították. Most újból visszaad­tuk, mert a km-el nem jöttünk ki, az osztályok-összekötését nem tudtuk megoldani. ugyanakkor felvetik hibaként a jelentésben, hogy egyes osztá­lyoknál az elnök és elnökhelyettesek a csoport vezetőkkel és előadókkal tárgyalnak. Nem tudom hogyan vetődött ez igy fel. Ezt nem tartom hibának. Különösen nem értek egyet a baromfi­kérdéssel kapcsolatban felvetett dologgak. Akkor Deák elvtárs szabadságon volt. A csurgói állat-tenyésztő áthelyezéséhez egy vb. vezető sem járult hozzá. Ebben a két járás megegye­zett. Deák elvtárssal a minősítést nem tárgyaltuk meg, ezt Tömpe elvtárs kérte,felküldtük és tudomásom szerint az illetővel nem kell megbeszélni. Sólyom Gábor elvtárst A VB. a párt vb. elé kerülő anyagot megtárgyalta-e. Felveti a jelentés, hogy a tanácsüléseken a megjelenésben elég komoly problémák mutatkoznak. Miben látják ennek okát. A jelentésben szerepel továbbá, hogy az állandó bizottságok és a VB. közti kapcsolat kérdését nehezíti az a körülmény, hogy a VB féléves tervvel, az állandó bizottság pedig negyedéves tervvel dolgo­zik. Miért neheziti ez a munkát. Foglalkozik az anyag a művelődési osztálynál lévő fluktuáció kérdésével. Lényegében az 56-os események tették szükségessé ezt, vagy más elgondolások. Nem kevés-e negyedévenként tar­tani az osztályértekezleteket. Hogyan látja a VB a tagjai és a járási vb. vezetői erkölcsi morális állapotát. A part alapszervek hogyan segítik a VB. vezetőinek munkáját. A megyei vb. elnöke az elnökhelyetteseket és a titkárt mi­lyen időközönként számoltatja be munkájáról. Tudomásom szerint minősítések folytak a megyei tanácsnál is. Mi azóta a tapasztalat, milyen változást eredményezett ez az embereknél. Hevesi János elvfers: A jelentésből miért maradt ki az egyik legfontosabb kérdése mellyel a MB-nak foglalkozni kellene - a mezőgazdaság irányí­tása. A jelentés kicsit szervezeti részeket taglal. Kitűnik a jelentésből, hogy nincs minden rendben az osztá­lyok, illetve osztályvezetők és a VB elnöke, elnökhelyettesei, és általában a VB tagjai között. Hogyan látják ezt az elv­társak. Mi ennek az oka? Nincs szabad kritikai légkör, el­nyomják a bírálatot, vagy egyszerűen olyan légkört teremtet­tek a vezető elvtársak, hogy az alsóbb beosztottak nem mer­nek bírálni? Pl. Deák elvtárs esete, aki VB. tag és mégis

Next

/
Oldalképek
Tartalom