MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1958
4. ő. e. 1958. január 11. (2-51. o.) - 2. A központi bizottság nőmozgalomról szóló határozatának végrehajtása a megyében. Jelentés: 16-27 - Szóbeli kiegészítés: 28
- 3 Az elvtársak elosztják különböző szakkörök részére és tizedrangu kérdésként kezelik a gazdaaszony köröket. Balatonbogláron volt kiállitásunk, ebben az évben is meg akarjuk rendezni. A csurgói járásban rendeznek népművészeti kiállitást. Az anyag összegyűjtésére a nőmozgalom aktiváit kérték fel. Ehhez a többi szervek segitségét is kérjük. Csóra elvtársnő nem egyszer jött hozzánk, hogy segitsünk neki. Elvégezte a 2 éves akadémiát, 5 évig volt állami gadaság igazgató. Munkájával kapcsolatban soha probléma nem merült fel. Ellenforradalmi körülmények kényszeritették, mint nőt, hogy mint igazgató felmondjon. Hónapok teltek el, amire elhelyezték, brigádvezetőnek. Egyáltalán nem törődnek vele, mint káderrel, hogy képességének megfelelő munkát tudna végezni. Az a kérése, mivel annyi csalódás és sérelem érte az állami gazdaságok vonalán, hogy elmenne tsz-be agronómusnak, ha ehhez hozzásegítjük. Háromszázöt családnál tettünk család látogatást. Szörnyű körülmények között élő családok vannak. Rongyokkal takaróznak, élelem és tüzelő nélkül vannak, pincékben laknak. 34 családról meg van a konkrét adat, le van irva a helyzetük. A községi tanácsoknál rendelkezésre álló szociális alapot elsősorban ezeknek a családoknak juttassák. Törökkoppányban másra használták fel ezt a pénzt. Azt a választ adták, hogy ugyan elvtársnő ez tizedrangu kérdés volt eddig. Hogy számszerűleg hogyan nézett ki az ellenforradalom előtt a nők arányszáma a közigazgatásban, nem tudom. De tény, hogy Somogy megyében sok elvtársnő kikerült. Elvégeztek iskolákat és most otthon vannak, holott szeretnének közvetlenül résztvenni a tanácsok munkájában. Az ellenforradalom után nem is törődtek ezeknek a problémáival. Feltétlenül tudunk javasolni embereket, de ehhez az kell, hogy a helyi szervek is segitsenek hozzá bennünket. Adják meg a módot azoknak, akik erre alkalmassak, hogy részt vehessenek ebben a munkában. A gázresót illetően a városi kommunista nő-aktiván sok problémát vetettek fel. Elmondták az asszonyok, hogy sok olyan család, ahol nem dolgoznak mind a ketten és kapnak resót. Azt kérték az asszonyok, hogjr a nőtanács delegáljon egy asszonyt és vegyen részt a gáeresó elsotzsában. A Kaposvári Járási Párt VB. tárgyalta a nőmozgalom munkáját. Ott az elvtársak olyan határozatot hoztak-és kihangsúlyozták, hogy ez a Megyei Pártbizottság véleménye - hogy előbb létre kell hozni a nőtanácsot és aztán kell létrehozni a nőbizottságot, mint a nőtanács egy bizottságát. Hogy az egységes nőmozgalom munkáját milyen körülmények gátolják nincs teljes képünk róla. De ami a legnagyobb probléma, hogy a szakszervezetek megyei tanácsánál nincs egy ember, akihez elmehetnénk és megbeszélnéhk a problémákat. Nincs egy felelős a nőmozgalom munkájáért. Hol Körtés elvtárssal tudunk beszélni, máskor egy másik elvtárssal. Ahányszor odamegyünk mindig más elvtárssal tárgyalunk. A^Cöldmüvesszövetkezetek vonalán lent van a probléma. Nem értik meg á naUaroá&í jelentőségét./Nem is ismerik.