MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1958
4. ő. e. 1958. január 11. (2-51. o.) - 2. A központi bizottság nőmozgalomról szóló határozatának végrehajtása a megyében. Jelentés: 16-27 - Szóbeli kiegészítés: 28
- 4 Ezért történt meg, hogy a járási pártbizottságoknál azt mondják, hogy nincs szükség a nőbizottságra, mert a nőmozgalom szétforgácsolását jelenti. Kezdetben nekem is az volt a véleményem, hogy felesleges, mert igy nem tudunk^ megfelelő segitséget adni az egységes nőmozgalom munkájához. A szövetkezeti mozgalom érdekében dolgozni eddig erőnk sem volt, annyira el voltunk a szervezeti kérdésekkel foglalva. Nálunk lényegében augusztusban indult meg a nőmozgalmi munka. E pár hónap alatt a szervezeti téren való feladatok megoldása ugy lekötött bennünket, hogy ilyen kérdésekkel tudatosan is nem foglalkoztunk, és ahol foglalkoztunk is kevés volt. Január hónapban a szövetkezetek vonalán akarunk dolgozni. Hozzászólások: László István elvtárs: Nem értek egyet azzal, hogy azért nem hozták létre a nőmozgalmon belül a pártcsoportokat, mert nincs elegendő párttag. x nőbizottság majdnem 5o %-a párttag. Jó lenne, ha több pártonkivülit vennének be a nőmozgalomba, mert bizonyosfoku eltolódás, befelé fordulás van. Véleményem szerint a Megyei Nőtanács munkájában vannak eredmények. Különösen nagyra értékelem az egyes rendezvények megszervezését és üdvös, amit felvetettek az elvtársak, hogy családi problémákkal foglalkoznak. Azonban itt az a véleményem, hogy általában még a megyében a nőtanácsban résztvevő, vagy korábban az MNDSz-ben dolgozó elvtársnők előtt nincs megértetve a mostani feladata a nőmozgalómnak. Ezt véleményen szerint arra alapozom, mert a régebben aktivan résztvevő elvtársak nem vesznek részt most a mozgalomban, ha több munkát fejtünk ki ezeji a területen, megmutatjuk a mostani irányzatot, akkor ki fog szélesedni a mozgalom. A női egyenjogúsággal kapcsolatban. Ez a dolog amit állitanak a jelentésben korábbi megállapítás és kb. arra mentek vissza, amikor a racionalizálást hajtották végre az állami szerveknél. Tényleg volt olyan irányzat, nézet, hogy munkanélküliség lesz és arra vettünk irányt, hogy elsősorban a családfő maradjon meg a munkahelyén és a nők egyenlőre, amig munkalehetőség nem lesz ne dolgozzanak. Azthiszem, hogy ez nem volt helytelen, mert mégis a családfőnek kell eltartani elsősorban a családot. Ezért került ki egyes helyekről több nő. Azonban a későbbiek folyamán elég sok nő visszakerült. Akik a begyei Tanácstól is kikerültek elhelyezkedtek. A gázrezsó kérdése. Téves az a fogalom, hogy sok gázrezsót kiosztottak. Kb. l.ooo igénylő van és sokat mondok, ha az elmúlt évben lo-et tudtak adni. Ez is olyan rezsó, ami viszszakerült valamilyen formában. Egyetértek a nőkkel abban, hogy sok*olyan helyen ván, ahol nincs kihasználva. Nem teszek az ellen kifogást, hogy vizsgálják meg a kérvényeket, azonban ez rossz munka lesz, én azt javaslom, hogy inkább mással foglalkozzanak. egyetértek azzal, hogy a községi tanácsok nem foglalkoznak ugy a nőmozgalom kérdésével, mint korábban. Azonban ugy ne is foglalkozzanak, mint korábban . #/#