MSZMP Somogy Megyei Ideiglenes Intéző Bizottságának/Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1957

3. ő. e. 1957. október 14. (2-58. o.) - 1. Somogy megye népművelési helyzete. Jelentés: 3-11 - Szóbeli kiegészítés: 12

^' Levelet intéztünk a Kaposvár városi, üzemi és hivatalig árt-' szervezetek titkáraihoz, hogy jelöljenek egy filmfelelőst ki.^ Ezideig 15 üzem és hivatal jelölt ki, akik^rendszeresen működ­nek és szervezik a közönséget. Azonban tovább haladni nem tu­dunk ezen a téren. Kérjük a Pártbizottság segitsegét, hogjy a szakszervezeteken keresztül segitsék a szervezők kijelölését. A közönségszervezőkre szükség van annál is inkább, mert a hely­ár rendezés 14 ezer fős látogatottsági csökkenést jelentett. Annak ellenére, hogy a bevételi tervét a vállalat teljesitette a látogatottsági tervével 14- ezer fővel elmaradt. Annak elle­nére, hogy magasabb helyárak vannak, éppen csak, hogy telje­sitettük a bevételt• Én nem mondanám azt, amit Ruttkay elvtárs, hogy a helyár ren­dezés nem helyes, és talán tegyünk olyan javaslatot, hogy tö­röljék, mert egy kicsit ugy van, hogy a közönségnek szokat­lan, majd megszokja. Ez jelenleg átmeneti probléma. Elqfordul falun, hogy a közönség visszafordul a mozitól és azt mondja, hogy ennyi pénzt nem ér meg a film. Nagyon fontos a közönségszervezők hálózatának a kiépitése. Jó volna a Népfront ke étén belül létrehozni a műsor politikai tanácsadót. Hogy milyen formában? A kulturális bizottság havon­ként egyszer, amikor a műsor beosztás van, felvenné programjába a filmszínházak és színház műsorának a megtárgyalását is. ^elyes lenne, hogy a Párt VB. határozatilag kimondaná, hogy a műsor politikai tanácsadást meg kell szervezni vagy a Hazafias Népfrontnál, vagy a népművelési csoport keretén belül. November 7.-e és 13 .-a között Somogy megyében szovjet film ün­nepi hetet rendezünk. Ezzel egyrészt az a célunk, hogy a szov­jet filmek látogatottságát növeljük. Es évben tizedszer ren­dezzük meg a szovjet filmek ünnepi hetét. Kérjük a sajtót, hogy többet foglalkozzon a .szovjet film ünnepi hetével. Jó lenne, ha a járási értekezleteken erről is szó esne. Tudomásom szerint létrejött- az előkészitő bizottság november 7 .-e megünneplésére. Ebbe a bizottságba nem hivtak meg bennünket. Szó volt arról, hogy egy közönségszervező foglalkozzon a szín­házzal és.mozival. Ez véleményem szerint is helyes lenne. Arra kérem Ruttkay elvtársat, hogy november 7.-e és 13.-a között ahol szovjet filmhétét rendezünk falun, ott ne játszanak lehe­tőleg vidám operettet. Kisdeák elvtárs felvetette a nem kellő összehangolást. Arra ügyelni szoktunk, hogy lehetőleg ne mindkét moziban játszunk kapitalista filmet egyszerre. Azonban nem tudjuk mindig ezt kiküszöbölni. A profiszellem a társadalmi moziknál ténylegesen fennáll. "Most már ugy néz ki, hogy a bevételi forrás mindenütt a mozi lesz. A társadalmi moziknál meg van szabva, hogy 12o Ft egy film köl­csönzési dija. Ha sokan nézik meg a filmet, több hasznuk van. Nem azt mondom, hogy nincs rá szükségük, de én azon a véleményen vagyok, hogy elsősorban azokat a bevételeket növeljük, ami köz­vetlenül az állam háztartásába folyik be. Probléma van a honvéd­ségi klub-mozinál. A filmellátást közvetlenül Budapestről kap­ják. Csókonvavisontán és Marcaliban a nagyközönségnek is játsza­nak. A Kaposvári KIOSz Béke-mozi már rendszeresen plakáton hirdet, . / .

Next

/
Oldalképek
Tartalom