MSZMP Somogy Megyei Ideiglenes Intéző Bizottságának/Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1957

3. ő. e. 1957. október 14. (2-58. o.) - 1. Somogy megye népművelési helyzete. Jelentés: 3-11 - Szóbeli kiegészítés: 12

Hasonlóan az ÉD03Z. A napokban olyan kéréssel jött a bíróság^ v hogy megbeszélte a posta mozijával, hogy rendszeresen elmegy hozzájuk és ott vetit, ezt mi engedélyezzük. Ugy néz ki, hogy a társadalmi mozik lassan körzeti mozik is lesznek. Ez ellen fel kell lépni. Csak'a saját dolgozói számára, és elsősorban nevelő hatású, tájékoztató filmeket játszanak. Nagy probléma van a rendőrkapitány''ág klubjával is. Ebben kérem a pártbi­zottság segítségét. A kezdés időpontját ille';ően már több esetben próba 1 tünk ko­rábban kezdeni. Vannak olyan dolgozók, akik csak a 9 órai­éi ''sdásra tudnak elmenni. Nem volna helyes a kezdés időpont­jának megváltozatása. Vannak filmek, amikor a napi 3 el ;adás is kevés.. Kérem a VT-ot, hogy e gészitse ki az 5. pont határozati ja-__ vaslatát, hogy a mezőgazdasági prop. filmeket a Megyei Tanács mezőgazdasági osztályának a kezdeményezésére mutassa be a mozi. Csak velük közösen tudjuk ezt megcsinálni, mert ezeket rendszerint előadás keretén belül szokták bemutatni. Szirmai Jenő elv t árs : A népművelés területén elért eredmények jelentősen befolyásol­ják egész munkánkat, tevékenységünket, akár,a szocializmus építését, akár a tömegek nevelését nézzük. Éppen ezért lehet elsősorban üdvözölni ennek a napirendnek a megtárgyalását, mely kedvezően érezteti hatását a párt, állami és tömegszerve­zetek tevékenységében is. Heg kell állapítani, hogy a jelentés elég szűkszavú némely területen. Sok vitatott megállapítása van. Ilyen, hogy nem eléggé tisztázza az elvi irányítás problémáját. Ezért ad vi­tára okot. Nincs egy átfogó tervünk, sem a Hegyei Pártbi­zottságnak, sem a Hegyei Tanácsnak, és a többi szerveknek sem, a munkások és parasztok általános műveltségének és kulturlális színvonala emelésének érdekében. Itt gondolok a tél megfelelő kihasználására. Már most össze kellene állítani a jövő évi balatoni műsortervet. Jobban figyelembe kellene venni, hogy nekünk nemzetiségi területeink is vannak. A téli időt nagyon jól fel lehetne használni különösen falun az emberek kulturá­lis színvonalának emelésére. A gazdálkodáshoz való hozzáértés szempontjából is fontos volna előre jutni. Ilyen tervünk nincs. Nem volna helyes, ha nem vennénk figyelembe a reális körül­ményeket és ettől elvonatkoztatva értékelnénk a megye kul­turális helyzetét, az októbertől a mai napig folyó munkát a népművelés területén. Az az eszmei zűrzavar, ami Somogy me­gyében jelentkezett, világos, hogy nemcsak a pártnál, hanem más szerveknél is megvolt. A népművelési szerveknél is meg­volt. Ez alól nem tudták kivonni magukat. Mi sem adtunk meg­felelő elvi irányítást ehhez. A jelentés és a vita is mutatja, hogy a párt irányítása nemcsak október után, hanem október előtt is elég gyenge volt Somogy megyében ezen a téren. Alapjában véve a népmüve lés területén dolgozó elvtársak 1-2 fogyatékosság kivételével aránylag igyekeztek megoldani a feladatokat. L ehetett volna-e nagyobb eredményt elérni. Igen,

Next

/
Oldalképek
Tartalom