MSZMP Somogy Megyei Ideiglenes Intéző Bizottságának/Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1957

2. ő. e. 1957. augusztus 5. (25-75. o.) - 2. Somogy megye pártgazdasági és ügykezelési helyzete. Jelentés: 38-44

$L­Je 1 e n té s. Somogymegye pártgazdasági és ügykezelési helyzetéről. Az oktőberi ellenforradalom megyénkben a pártgazdasági vonalon is sok kárt okozott. Elsősorban azzal, hogy a pártszervezetek helyi­ségeit igénybe vette. Másrészt pedig egyes helyeken a párt bútorai­nak széthordásával. November 4 után, a gazdasági osztály igen nehéz körülmények között kezdte meg a munkát. Elsősorban megkellett akadályozni a Fart va­gyonának további széthordását, s intézkedéseket kellett tenni az elhurcolt vagyon visszaszerzésére. Igen komoly gondot okozott az apparátus gyors leépitóse, illetve ézétverése. Ezen a téren sok megsértett elvtársnak igényét kellett kielégíteni, ugyanakkor harcolni kellett az olyan emberekkel, szem­ben akik kiakarták használni a nehéz helyzetet ós jogtalan előnyö­ket akartak maguknak biztosítani. A gazdasági munka azonban csak a megyei gazdasági osztály vonalán ' Indult meg, jááásokban csak későn decemberben kezdték dolgozni, de járásaink még ma sem érték el, az ellenforradalom előtti szin­vonalat. Ennek oka elsősorban az, hogy a mi osztályunk erejéből sem futotta, hogy kellő segítséget adjunk a Járási Bizottságok munkájához, más­részt pedig maguk­a járások sem forditottak gondot a gazdasági mun­ka megjavítására. Akadályozta a munkát a sok személycsere is. Azonban annak ellenére, hogy a munka.nehezen indult meg, mégis azt mondhatjuk, hogy munkánk eredményes volt elsősorban azért, ne rt si­került biztositanunk, hogy a megyében lényeges károsodás nem érte a pártot. A siófoki járás kivételével pénz nem veaaett el. A siófoki járás­ban 6.0QC Pt.-nyi összegről nem tudtak elszámolni, azonban az ü­gyet tisztázni nem tudtuk, mert vizsgáltatunk elakadt Tamási Sándor volt titkár személyénél, aki az ellenforradalom sorén disszidált Nyugatra*' • '4 Egyéb vágyón tekintetében nincs jelentős kár 1-2 helyen fordult elő, hogy egy-egy széket törtek össze, mint pld. Somogyturbán,Sok­kal nagyobb problémát okozott ós okoz még mais, hogy sok helyen igénybe teszik a párt.szervezatek helyiségeit, több helyen vissza­költözött a kulák, vagy más kitelepített személy, de még március­ban ifi előfordult, hogy egyes helyeken igénybe vették a párthelyi­sóget.

Next

/
Oldalképek
Tartalom