MSZMP Somogy Megyei Ideiglenes Intéző Bizottságának/Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1957

2. ő. e. 1957. augusztus 5. (25-75. o.) - 2. Somogy megye pártgazdasági és ügykezelési helyzete. Jelentés: 38-44

^Sá^W J&6 Fid. Törökkoppányban kiutalták rendőrpihenőnek berendezéssel e­gyütt, s csak a megyei gazdasági osztály közbelépésével tudtuk megakadályozni a végleges igénybevételt. Intézkedéseink nyomán azonban már sikerült a pártszervezetek több­ségének helyiséget biztosítani. Épületek szempontjából, több épü­letünk veszett el, a volt kaposvári JB. épülete, a PH. épülete. E­zeknek az elvesztésében hibás az akkori Megyei Intézőbizottság, vagy annak egyes vezetői, mert a gazdasági osztály javaslata elle­nére ezeket az épületeket átadtuk különböző szerveknek. Jelenleg az a helyzet, hogy a Megyei Pártbizottság épületében igen nagy zsúfoltság van. Az épületben van a Városi Járási Pártbizott­ság, a Sömogyország Szerkesztősége, a Távirati Iroda, ós a Munkás­őrség parancsnoksága. Ennek következtében igen nagy a zsúfoltság. A munkatársak 2-3-an dolgoznak egy szobában ós több elvtársnak nem tudunk megfelelő helyiséget biztositani. A félév első felében a gazdálkodásunk nem tervszerűen, hanem a szükségletnek megfelelően folyt. Ezen időszak alatt csak a leg­szükségesebb költségeket tudtuk biztositani. Osztályunk ebben az évben háromnegyedéves költségvetést kószitett. A költségvetés el­készítésénél érvényesíteni kellett a legmesszebbmenő, takarékos­ságot, azonban biztositani kellett a párt működéséhez szükséges anyagi eszközöket. A Központi Intézőbizottság május l$-i ülésén megyénk költségvetését 356.800 Ft; bevételi ós 3.645.2oo Pt. ki­adási előirányzattal 3.288.4oo Ft» költségvetési hiánnyal hagyta jóvá. A £>«nti előirányzati-fin, szerepelnek az alsóbb szervek költ­ségei is. • A fenti előirányzat 59.1 $~os bérjeflLegü költség 2.157.5oo Ft. ösz­szegben. A fentiek alapján egyéb költségekre 1.487.7oo Pt. áll rendelkezésünkre. 60I.I00 Pt. pedig az alsóbb szervek költségeit fedezik. A megyei Bizottság egyéb költségeire 886.600 Pt. áll rendelke­zésre. Az MB. ós az alsóbb szervek közötti nagyobb eltolódás az MB. javára abból adódik, hogy a gépkocsik és motorkerékpárok fen­tartási költségei a megyénél van betervezve. Az MB. előirányzata rovatok szeránt az alábbiakkal van jóváhagyva: ol./ állományba tartozók bóralapja 0.2./ állományon kivüliek " 03./ Munkabérek közterhei o4;/ Fropagenda költségek o5i/ Értekezletek költségei 06./ Személyi költségek o7./ Dologi kiadások 08./ Szociális juttatások 11./ Pelujitás • 953-5oo.­7.1oo.­196.9oo.« 22.700.­29.5oo.­118.400.. 453.2oo.. 56.200.­135.ooo.­Összesen: 2.972.6oo.­A ol,ó2,a 08-as rovatok költségében, bentfoglaliatik az alsóbb szervek költsége is, mint a fizetések ós segélyek*

Next

/
Oldalképek
Tartalom