MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1989

68. ő. e. 1989. szeptember 14. (203-271. o.) - 2. A kongresszusi felkészülést segítő vita. Programnyilatkozat: 210-225 - Szervezeti szabályzat-tervezet: 226-239

ti? Kedves Elvtársak! A Központi Bizottság ez év őszére összehívta az MSZMP kongresszusát. Már ma is érez­hető és bizton megállapítható: különleges jelentőségű ese­mény elé nézünk, amelynek . alapos, figyelmes és türelmes előkészítése alapvető érde­künk. Ehhez kíván hozzájárul­ni a Központi Bizottság párt­politikai bizottsága egy vita­anyagnak — az új szervezeti szabályzat tervezetének — köz­readásával. A bizottság tudatában van annak, hogy rendkívül össze­tett kérdésről van szó. Ezért természetesnek tartja, hogy a vitára bocsátott dokumentum csak úgy érhet célt, ha szerzői és a róla vitatkozók egyaránt örömmel és érdeklődéssel fo­gadják a sajátjuktól eltérő el­gondolásokat. Az MSZMP előtt olyan feladatok állnak, ame­lyek . fényében súlyos tévedés lenne bárkinek is rögeszmésen ragaszkodnia saját elképzelé­seihez. A pártpolitikai bizottság tisz­tában van azzal is, hogy a kongresszus előkészítésének szolgálatára, nem pedig veze­tésére kapott felhatalmazást. Az a szándék vezérli, hogy a több hónapos vita alapján a szervezeti szabályzatnak a kongresszus élé kerülő terve­zete tükrözze a párttagság aka­ratát. Ezért készséggel fogad minden közvetlenül hozzá cím­zett észrevételt. Gyűjti a ja­vaslatokat a pártalapszerveze­tektől, a választott testületek­től. Megválasztásuk után kap­csolatot teremt a küldöttekkel; folyamatosan együtt kíván dol­gozni a küldöttcsoportok és a pártban nyilvánosan működő áramlatok képviselőivel. Azon lesz, hogy segítségükkel a le­hető legtöbb kérdésben már a kongresszus előtt életképes — ha kell, józan kompromisszu­mokon alapuló — megegyezés jöjjön létre. A most közreadott vitaanyag alapjában különbözik a párt eddigi szervezeti szabályzatai­tól. Más módon határozza meg a működési elveket, a pártta­gok jogait és kötelezettségeit, új megoldásokat ajánl a párt felépítését és a vezető testüle­tek létrehozását illetően. Ezek egy része nem más, mint a párttagság által már hosszabb ideje kifejezett törekvések ér­vényesítése. Másik részük a legutóbbi egy év során a köz­ségekben, városokban és kerü­letekben kialakított megoldá­sok „törvényesítése". Harma­dik részük pedig a magyar és az európai baloldali mozgal­mak egyes szervezeti elveinek, gyakorlati megoldásainak fel­elevenítése, alkalmazása; első­sorban olyan megoldásoké, amelyek többpárti politikai vi­szonyok közt hasznosnak és sikeresnek bizonyultak. A pártpolitikai bizottság kü­lönösen fontosnak tartotta an­nak az alapigazságnak az ér­vényesítését, hogy a párt a párttagságé; nem öncél, ha­nem társadalmi küzdelmek eszköze. Ebből következnek azok a javaslatok, amelyek a tagság párton belüli jogainak és cselekvési szabadságának kiterjesztését célozzák. Ugyan­csak ez a kiindulópontja an­nak a felfogásnak is, hogy a vezető szervek minden szin- <-> . ten a tagság által létrehozott, a választók által jogokkal és kötelezettségekkel felruházott" testületek; szolgálni kötelesek, és a választók ellenőrzése alatt kell állniuk. Ennek érvényesí­tése is új szervezeti megoldá­sokat igényel. Egyszersmind indokolja, hogy a párt orszá­gos szerveinek jogállását, sze­repét, kötelezettségeit teljes részletességgel szabályozzuk; hogy ezek a testületek ne ma­guk értelmezzék önmaguk sze­repét és jogait. A közreadott vitaanyag ter­jedelme többszöröse a jelenleg hatályos szervezeti szabályza­ténak, de nem terjedelmesebb egyetlen demokratikusan mű­ködő európai párt alapszabá­lyánál sem. A nemzetközi ta­pasztalatok arra intették a bi­zottságot — s ezeket megerő­síteni látszanak a párt tagsága áltál megfogalmazott előzetes javaslatok is —, hogy egy de­mokratikus pártban nem elég csak — ha mégoly üdvözitőek is — elveket deklarálni. Az el­veket pontos, részletes és el­lenőrizhető biztosítékokkal, el­járási szabályokkal kell alátá­masztani. A munka, amellyel a tisztességes és áttekinthető játékszabályok felkutatása jár, kamatostul megtérül. Kedves Elvtársak! Véleményüket, javaslataikat a legőszintébb érdeklődéssel várjuk, és előre is megköszön­jük. Elvtársi üdvözlettel: a Központi Bizottság pártpolitikai bizottsága

Next

/
Oldalképek
Tartalom